Két hétközi ob-futam

B. N.B. N.
Vágólapra másolva!
2004.07.27. 20:09
Címkék
Változás történt a hazai salakmotoros versenynaptárban, s az új időpontok miatt igazán sűrűvé vált a honi vaspapucsosok heti programja.
Az egyéni magyar bajnokság soron következő futamának csütörtökön a miskolci Speedway Aréna ad otthont, ahol 17 órától kezdődik a megméretés. A hazai egyesület, a Speedway Miskolc vezetői a pályaavató-viadalhoz hasonlóan ismét a közönség kedvében akarnak járni, éppen ezért a norvég Rune Holta és a lengyel Tomasz Bajerski személyében igazi világklasszisokat szerződtettek a magyar bajnoki viadalra. A lengyel pilóta tavaly a világ 14. legjobb salakosa volt, míg Holta már évek óta meghatározó alakja a Grand Prix-szériának. Érdekesség, hogy a viadal délelőttjén 10 órától úgynevezett "nyitott depó"-akciót tartanak a szervezők, s ennek keretében az edzés ideje alatt a három "miskolci" versenyző, azaz Szatmári László, Bajerski és Holta tréningjét testközelből figyelhetik a szurkolók.Ezután nem kell sokat várni a bajnokság harmadik viadalára sem, ugyanis másnap, azaz pénteken 17.30-tól Gyulán bőgnek fel a motorok. Ez a verseny a május végi, a pálya használhatatlansága miatt elmaradt derbi pótlása lesz.Végezetül egy hír, amelyre már nagyon régóta vártunk: újra magyar motoros húzza a gázt a világ egyik legnívósabb bajnokságában, a brit elitligában. Magosi Norbert az idény elején előszerződést kötött a Peterborough Panthers-istállóval, és ez a megállapodás most életbe lépett. A szegedi salakszóró hétfő reggel Angliába repült, este pedig már motorra is kellett ülnie a Peterborough- Coventry derbin. Magosi három futamban állt rajthoz, de pontot nem sikerült gyűjtenie, ennek ellenére nyertek a "párducok".
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
1 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
1 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
1 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik