Janicsék újabb szponzora

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2004.07.26. 21:09
Címkék
Egy hónap múlva ilyenkor kajak-kenusaink már az athéni olimpián a középdöntők után vélhetőleg sikeresen szállnak partra, ám most még javában tart a felkészülés.
Ehhez újabb támogatót is talált a szövetség, a Pfizer gyógyszergyártó cég a Ben Gay sportkenőccsel járul hozzá olimpikonjaink eredményességéhez. Baráth Etele, a szövetség elnöke elmondta, mint minden sportág részvevőinek, a kajak-kenusok célja is az egészséges életmódra és a sportolásra nevelés, hogy minél több fiatalt az evezős sportok mellé állítsanak. Janics Natasa, aki az olimpián 500 méteren egyesben és Kovács Katalinnal párosban indul, köszönetét nyilvánította a gyógyszergyártó cég képviselőjének, mert nagyon sokszor használja az izomlazító krémet. Angyal Zoltán szövetségi kapitány egyenesen a poznani utánpótlás és ifjúsági Eb-ről érkezett a sajtótájékoztatóra. "Hajnalban hazaérkezett a csapat, amely rendkívül jól szerepelt Lengyelországban, hiszen tizenegy arany-, négy ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett. Ezzel versenyzőink bebizonyították, hogy a huszonhárom éven aluliak korosztályában is a legsikeresebbek vagyunk" - értékelt Angyal. Szó esett arról is, hogy az olimpiai felkészüléssel jó úton halad a felnőttválogatott, Szolnokon edzenek tíz napon át, majd a kenusok Szegeden, a kajakosok Dunavarsányban folytatják majd az edzőtáborozást. A csapat augusztus 21-én indul majd Athénba, s azért a késői időpont, mert szeretnének minél kevesebb időt az ottani "mostoha" körülmények között eltölteni.
Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
21 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
21 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
33 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik