Ma már nem a hév, hanem a tudatosság vezérli

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2004.07.23. 20:29
Címkék
Visszaszámolunk, hiszen egyre közelebb a nagy nap: Athénban augusztus 13-án kezdődnek az ötkarikás játékok küzdelmei.A versenyzők készülnek, és mi is hangolunk, szeretnénk bemutatni azokat a magyar sportolókat, akik érmet nyerhetnek, sőt akár az aranyéremre is pályázhatnak. Megkérdezzük őket, miként vélekednek saját esélyeikről, a Nemzeti Sport szakértője is elemzi az adott versenyszámot, bemutatjuk a legnagyobb ellenfeleket, az olimpiai programból kiderül pontosan, mikor is kell szurkolnunk, és megpróbáljuk megtippelni, hogy kik állhatnak majd az athéni dobogón. Vegyük számba a több mint kétszáz tagú magyar olimpiai csapat reménységeit!
Az NSO ajánlja:

Minden, amit az öttusa olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Az NSO ajánlja:

Minden, amit az öttusa olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Az újságírás íratlan törvényei szerint a tollforgató mindig maradjon a háttérben, próbálja meg magában tartani érzelmeit. Most mégis meg kell szegnem ezt a szabályt, ugyanis Vörös Zsuzsannáról nem lehet – pontosabban én nem tudok – úgy írni, hogy leplezzem érzéseimet. Mert számomra maga a csoda, amit a székesfehérváriak háromszoros egyéni világbajnoka az utóbbi években produkált, és megadatott nekem, hogy az érett sportolóvá válás szinte minden állomásán ott lehessek.

Vörös Zsuzsanna már többször bizonyította, hogy el tudja viselni az esélyesség terhét: az egyes rajtszám nemcsak a futás elôtti pozícióját, hanem a végeredményt is jelentette három világbajnokságon is (Fotók: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna már többször bizonyította, hogy el tudja viselni az esélyesség terhét: az egyes rajtszám nemcsak a futás elôtti pozícióját, hanem a végeredményt is jelentette három világbajnokságon is (Fotók: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna már többször bizonyította, hogy el tudja viselni az esélyesség terhét: az egyes rajtszám nemcsak a futás elôtti pozícióját, hanem a végeredményt is jelentette három világbajnokságon is (Fotók: Danis Barna)
– Akárkivel beszélgettem önről, mindenki kiemelte, hogy Sydney óta profi, tudatos sportolóvá vált, vagyis "beérett". Ön hogyan látja saját magát? Mi a különbség a négy évvel ezelőtti és a mostani Vörös Zsuzsanna között?
– Igen, hallottam, hogy ezt mondják, és én is úgy érzem, hogy teljesen más vagyok, mint voltam. Komolyabban készülök, és most nagyobb az önbizalmam. Persze, eltelt négy év… Akkor a fiatalos hév volt a meghatározó, és talán nem is voltam tudatos, csupán a lendület és a szerencse vitt.
– Minek köszönhető ez a változás?
– Annak, amit a sydneyi olimpián és utána átéltem. Hatalmas csalódás volt az a verseny! Érmet akartam nyerni, de bevallom, arra számítottam, hogy első leszek. Nem így történt…
– Miért nem? A Nemzeti Sport 2001. december huszadiki számában úgy nyilatkozott, hogy "Tudja, anynyira új, annyira más volt minden, és ezt nem tudtuk kezelni. Én sem mondtam el bizonyos dolgokat az edzőimnek, amit utólag fontosnak tartok. Valószínűleg nekik nem tűnt fel semmi, és mivel nem szóltam, próbáltuk úgy kezelni az olimpiát, mintha Európa- vagy világbajnokság lenne. Pedig nem az! Például a világbajnokság szűk körű, ott csak öttusázók vannak, míg az olimpia egy forgatag." Azóta hogy látja?
– Továbbra is tartom, hogy nem tudtam kezelni bizonyos helyzeteket. Szellemileg nem voltam topon. Egy lapra tettem föl mindent, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne legyek dobogós. Aztán amikor már a kezdet sem sikerült, nem tudtam erre megfelelően reagálni. Csupán százhetvenhárom kört lőttem, ami nem jó, sőt rossz! Mivel nem erre számítottam, hirtelen nem tudtam mit tenni ebben a helyzetben, a mai öttusában pedig nincs idő a morfondírozásra, hiszen kezdődik az újabb szám.

Vörös Zsuzsanna

Született: 1977. május 4., Székesfehérvár
Klubja: Alba Volán
Edzôi: Kulcsár Antal, Komlódy Zsolt, Korponai István, Mészöly Gábor, Heilig Anita
Legjobb eredményei. Egyéni: olimpiai 15. (2000), 3x világbajnok (1999, 2003, 2004), 2x vb-2. (1998, 2002), Európa-bajnok (2000), Eb-2. (2003). Csapat: világbajnok (2002), 2x Európa-bajnok (2000, 2003), 2x vb-3. (1998, 2003), Eb-4. (2002). Váltó: 2x világbajnok (2000, 2003), vb-3. (2002), 2x Európa-bajnok (2001, 2003), Eb-3. (1997). Juniorként. Egyéni: világbajnok (1997), Európa-bajnok (1997), Eb-2. (1998). Csapat: 2x vb-2. (1996, 1998), vb-3. (1997). Váltó: 3x világbajnok (1996, 1997, 1998), Eb-2. (1998)
– A hiba ellenére három szám után még minden megtörténhetett volna, hiszen feljött a hetedik helyre, és alig több mint száz pont választotta el az elsőtől.
– Valóban, az úszás után még ott volt a lehetőség, de a lovaglás széttépte az álmokat. Ha végigmegyek egy verőhibával, akkor simán megvan az érem. De a végén sorozatosan kitört a ló… Nem mentség, de tény, hogy az előző napi férfiversenyen nullát ment a ló, akkor is ellenszegült ennél az akadálynál, tehát be kellett volna mutatni ismét, hogy egyáltalán hajlandó-e ugrani. Ez nem történt meg, vagyis hibáztak a szervezők. Ezen múlt az érmem. A sors akarta így. Biztos volt valami oka annak, hogy így rendeltetett. Egy szempontból viszont örülök annak, hogy így történt. Azóta ugyanis már tudom értékelni mindazt, amit elértem az öttusában.
– Az idén bámulatos sorozatot produkált: egy verseny kivételével mindenütt dobogóra állhatott, pályafutása során harmadszor is egyéni világbajnok lett. Ezek után mire számíthatunk Athénban, mennyi esélyt ad magának?
– Ha az esélyekről beszélünk, nem szabad elfelejteni azt, ami Sydneyben történt. Az bárhol, bármikor megtörténhet. Ez benne van a pakliban. Ha Athénra gondolok, elkezdek izgulni. Tudom, hogy én megtettem mindent, de azt is tudom, hogy mindez nem számít, ott, azon az egy napon dől el minden. Ha valaki jó napot fog ki, legyőzhetetlen lesz.
– A mind gyakrabban megjelenő újságírói esélylatolgatások érmet, sőt aranyat várnak Vörös Zsuzsannától. Nem nyomasztja ez?
– Azt mondom, reálisan az első hat hely bármelyikén végezhetek. Az pedig nem nyomaszt, hogy mit várnak tőlem, sok versenyt végigcsináltam már, hozzászoktam ehhez az érzéshez. A májusi moszkvai vébére címvédőként mentem, mindenki ismétlést várt tőlem, ami azért elég nagy teher. Mégis megszereztem az újabb aranyat. Vagyis már többször bizonyítottam, hogy képes vagyok a nagy feladatok megoldására, miért ne sikerülhetne megint? Az esély megvan rá.

Kulcsár Antal az elsô lépésétôl kezdve végigkísérte Vörös pályafutását
Kulcsár Antal az elsô lépésétôl kezdve végigkísérte Vörös pályafutását
Kulcsár Antal az elsô lépésétôl kezdve végigkísérte Vörös pályafutását
– A tavalyi Világkupa-döntőn már lehetősége volt kipróbálni egy-két ötkarikás helyszínt, tapasztalatot szerezhetett a rendezésről is. Mit vár az olimpiától?
– Nem számítok jobbra, mint amilyen a Világkupa-döntő volt. Csak abban reménykedem, hogy az előttünk sorra kerülő férfiversenyen azért valamennyire belerázódnak a rendezők. Mert a Világkupa-döntő nem volt egy leányálom. Már maga a decemberi időpont is sokkoló volt, aztán meg a fejetlenség! Például hajnalok hajnalán, órákkal a kezdés előtt kivittek minket a lőtérre, aztán ott meg csak lődörögtünk. Az olimpia helyszínéről azóta is érkező negatív híreket nem akarom meghallani. Tudom, hogy nem lesz zökkenőmentes az olimpia, és megpróbálok lelkileg felkészülni rá.
– Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelei?
– Az angol, a lengyel, az orosz és az olasz versenyzők, no és befuthat egy meglepetésember is, mint négy éve az amerikai deRiel, aki előtte csupán egy versenyen tudott döntőbe kerülni. De mint mondtam, itt nem számít a múlt, az az egy nap fog dönteni.
– És Vörös Zsuzsanna hogy dönt majd az olimpia után? Folytatja?
– Az olimpia után még ott lesz az Európa-bajnokság és a Világkupa-döntő.
– Engem nem az idei, hanem a távolabbi tervei érdekelnek.
– Akkor mindenképp köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki kitartott mellettem, a vőlegényemnek és az edzőimnek, mert nem vagyok egyszerű eset, és hogy idáig végigcsinálták velem, már az is nagy szó. Egyébként pedig huszonhét éves vagyok, és állítólag a huszonhat-harmincegy esztendő közötti időszakban a legjobb egy versenyző. A következő olimpia idején éppen harmincegy leszek… ---- Már szinte mindent tud

A nők között először Sydneyben hirdettek olimpiai bajnokot (24 induló). Athénban nagyobb lesz a létszám (32 fő), és bár az utóbbi években többen is abbahagyták a versenyzést (például az első olimpiai bajnok brit Stephanie Cook), a megmaradtak az újabb versenyzőkkel együtt erős mezőnyt alkotnak. Az indulók között első helyen kell említenünk Vörös Zsuzsannát. Eredménylistája egyedülálló: nyert egyéni aranyérmet junior Európa- és világbajnokságon, győzött felnőtt Eb-n és háromszors egyéni világbajnok. A sportág gyakorlati anyagát pontosan olyan jól ismeri, mint az elméletit, rövidesen második diplomáját szerzi a TF-en, némi túlzással állíthatjuk, hogy mindent tud az öttusáról. Fegyelmezett, magabiztos, mégis szerény, Zsuzsának légköre van. Ha az adódó helyzeteket kezelni tudja verseny közben, és a külső tényezőktől sikerül függetlenítenie magát, bízhatunk igen jó helyezésében. (Ebbe belefér egy-egy pillanatnyi megingás, bármelyik technikai jellegű szakágban). Az olimpiai kvalifikáló versenyeken négyszer végzett indulási jogot jelentő helyen, méltó ellenfele volt (és lesz) a brit Georgina Harland, az ukrán Viktorija Terescsuk vagy az olimpiai bronzérmes, többszörös Európa-és világbajnok Kate Allenby. És akkor még nem beszéltünk a lengyelekről, az oroszokról és az olaszokról. Nyolc világbajnok és további három egyéni érmes versenyző indulhat Athénban. A mezőny mintegy fele esélyes arra, hogy érmet szerezzen, köztük van hét-nyolc olyan, aki nyerhet.

Mizsér Jenő (MOB-díjas mesteredző, számos öttusakönyv és -tanulmány szerzője, az olimpiai bajnok Mizsér Attila édesapja) ---- Kovács Irén, 1989 világbajnoki ezüstérmes öttusázója: – Én már nem versenyeztem Vörös Zsuzsival, csak Füri Csillával. Természetesen az eredményeit ismerem, mert azért ma is követem az öttusát. Az 1999-es margitszigeti világbajnokságon, ahol Zsuzsi első egyéni aranyát szerezte, versenybíráskodtam, úgyhogy egészen közelről láthattam a versenyzését. Nagyon ügyes, tehetséges, amit a három világbajnoki címe is igazol. Bízom benne, hogy Athénban megvalósul az álma. A képességei megvannak hozzá. Csak az kell, hogy jó napot fogjon ki, amikor összeáll mind az öt szám.

Németh István, a nagy vetélytárs brit válogatott szövetségi kapitánya: – Vörös Zsuzsa az elmúlt két évben visszanyerte azt a formáját, amiben Sydney előtt volt. Erős lövészete és vívása megremegtetheti a brit lányok lábát, de hát nekik is magyar edzőjük van, aki segíthet abban, hogy mégse remegjenek annyira…Az olimpia harminckettes mezőnyéből körülbelül nyolc olyan versenyző van, akinek a győzelme nem lenne meglepetés. Persze így is történhet meglepetés, mint ahogy Sydneyben az volt az amerikai Emily deRiel ezüstérme. Szóval, az említett nyolc esélyes a lövészet után csökkenni fog, és a futás előtt már csak két-három aranyaspiráns marad. Zsuzsáról még annyit, hogy neki és Kate Allenbynek van a legnagyobb rutinja a mezőnyben, ők indultak a legtöbb világversenyen.

Kálnoki Kis Sándor nemzetközi versenybíró, a honi szövetség alelnöke: – Zsuzsa 1998 óta a 2001-es esztendőt kivéve mindig éremmel jött haza a felnőttvilágversenyekről. Az ominózus évben a gyengén sikerült sydneyi olimpia miatt gödörben volt, de sikerült kilábalnia belőle. Abszolút érett, tudatos versenyzővé vált, ezt bizonyítja idei sikerszériája is. Szorgalmának és az elvégzett munkának köszönhetően úszásban a legjobbak között van. Erénye, hogy nem ideges, korrekcióra képes versenyző. Futásban küzdőképessége rengeteget fejlődött.

Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó: – Zsuzsa a három egyéni világbajnoki címével már maradandót alkotott, a klasszisok között is extraklasszis, úgyhogy az athéni szereplése döntően már nem változtat a sportágban kivívott rangján. Persze, saját magától biztos többet vár egy "akármilyen" helyezésnél, no és a közvélemény és a szakma is érmet, de ha lehet, aranyat vár tőle. Minden adottsága megvan az aranyhoz, de hogy végül sikerül-e… Mindenesetre számomra akkor is extraklasszis marad, ha esetleg nem. Személyesen nem nagyon ismerem, csak néhányszor találkoztunk, így a mások által elmondottakból tudom azt mondani, hogy az a nyugalom, ami belőle árad, szó szerint aranyat érhet Athénban.

Pálvölgyi Miklós, a férfiválogatott szövetségi kapitánya: – Zsuzsa a mezőny legeredményesebb versenyzője, és jó esélye van arra, hogy aranyérmek tekintetében a nők körében minden idők legjobbja legyen. Sőt öttusázóink közül ő áll a legközelebb ahhoz, hogy utolérje az ötszörös egyéni világbajnok Balczó Andrást. Edzőtáborokban és versenyeken sokat vagyunk együtt, és látszik, hogy igazi lételeme az öttusa. Az élsport mellett a tanulást is komolyan veszi, már második diplomáját szerzi.

Császári Attila, a Magyar Öttusa-szakszövetség elnöke: – Sokáig lelkifurdalásom volt, mert Zsuzsa volt az első versenyző, akit megbüntettünk, mert nem az adidas felszerelését hordta. Fájdalmas volt a döntés, de meg kellett hoznunk. Zsuzsa tanult az esetből, ma már rendkívül fegyelmezett ezen a téren is. Mások pedig az ő példájából tanulhattak, hogy milyen is az igazi profi versenyző. ---- Kulcsár Antal 1989-ben öttusázni csábította, ma pedig szövetségi kapitányként is irányítja világbajnoknőnk edzéseit.
"Nyolcvankilencben találkoztam először Zsuzsival, amikor a szomszéd házból átjött az édesapjáért – mesélte a szakember. – Tizenkét éves volt akkor, és ma is előttem van, ahogy kis szürke halszálkás kabátjában, szigorú arccal szóba elegyedett velem. Tetszett a kis mokány lány kiállása, és megkérdeztem, mit sportol. Mondta, az iskolában kosárlabdázik. Csábítottam öttusázni, és amikor megtudta, miből áll az öttusa, igent mondott, de megjegyezte: egy baj van, nem tud úszni. Nem baj, majd megtanítunk, feleltem. Így indult a kapcsolatunk. Kezdetben semmivel sem tűnt ki csoporttársai közül, aztán egyik pillanatról a másikra tizennégy másodpercet javult az úszóeredménye. Ez volt az első momentum, amire felfigyeltünk, hogy ekkora lépésre képes volt. Az ő korosztálya volt az első, amelynek már különböző világversenyeket rendeztek, és ő el is indult ezeken. Az első serdülő Európa-bajnokságán rögtön tököt lőtt, igaz, akkor szinte a mezőny minden tagja így járt. A következő évtől kezdve már szisztematikusan készült, és amikor kilencvenhatban Pozsonyban ifi vébét nyert, már láttuk, hogy felnőttként lehet belőle valaki. Máig úgy érzem, nagy szerencséje, hogy fiatalon sok versenyen vett részt, és évről évre fejlődött, a sikerekből pedig tudott építkezni. Ma már a szövetségi kapitánya is vagyok, és hogy együtt tudunk dolgozni, az jelent valamit. Ugyanis nem vagyok könnyű ember, könyörtelenül megkövetelem az edzésmunkát. Nálunk, Fehérváron az edzői kar baráti társaság, többen is részesei voltunk Zsuzsi felnőtté válásának. Néhány éve, ahogy rutinosabbá vált, már folyamatos eszmecsere zajlik közte és az edzők között, ő is elmondja, mit szeretne és az edzők is, hogy ők mit terveznek. A hozzáállása példás. Mára minden téren megtanulta kezelni az életét. Ha valami gond van a sportban, például rosszul sikerül a lövészete, békén kell hagyni, amíg elrendezi magában, utána úgyis megosztja az érzéseit. Persze előfordul, hogy elkél az edzői szigor, a rádörrenés, de ez nagyon ritka. Érett öttusázó lett, tudja, mit miért tesz." ---- "Azt már sokszor elmondtam, hogy a sydneyi olimpia fájó emlék az életemben, mert nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. A sok szomorúság ellenére azért akad valami, amire ha visszagondolok, még ma is elnevetem magam, jókedvem támad. Nos, az olimpiai falu étterme előtt sokféle program volt, amivel az arra járókat szórakoztatták. Többek között ott járkált egy valami… Tényleg nem tudom pontosan meghatározni, mi volt az, leginkább egy hatalmas szájból álló állatfajta lehetett. Ez az állat, vagyis az óriási száj, bekapta az óvatlan szemlélődők felsőtestét. Én már akkoriban is szerettem fotózni, éppen videokamerával vettem fel a pórul jártak eltűnését, amikor engem is elért a végzet: az állat szájában kötöttem ki. A csodalény engem is bekapott, és a kezemben lévő kamera végig rögzítette is az esetet.
Egy másik érdekes eset az első világbajnoki sikeremhez, az 1999-es margitszigeti világbajnoksághoz kapcsolódik. Pontosabban ott, a csodálatos hangulatban, több felejthetetlen élményben is részem volt, például ma is hátborzongató felidézni azt, ahogy a zsúfolásig telt arénában, a tomboló közönség előtt egyéni győztesként hintóval kocsikázhattam. Vagy az eredményhirdetést, amikor a Formula–1-es pilótákhoz hasonlóan mi is hatalmas pezsgőfürdőt rendezhettünk. De meg kell említenem azt is, hogy a vébé szervezői nem ismertek lehetetlent. A záró futásra készülődtem, tetemes előnnyel vártam a rajtot, amikor valaki megkérdezte, kérnék-e valamit. Ha nem kérdezik, talán nem lett volna semmire szükségem, de így rávágtam, hogy banánt. Nem hittem, hogy ezzel mekkora riadalmat okozok, ugyanis égen-földön nem volt banán. De mint mondtam, a szervezők nem ismertek lehetetlent, valahonnan előkerítettek nekem nem is egy, hanem két banánt." ---- KATE ALLENBY (NAGY-BRITANNIA)
A mezőny egyik legrutinosabbja a 30 éves versenyző. Ott volt Sydneyben is, és bronzérmet szerzett. Volt Európa-bajnok, világbajnokságokon többször állt a dobogón – legutóbb az idén májusban Moszkvában. Mint a britek álta-lában, ő is remek futó. Ha nem "száll el" a lövészetben és a vívásban, érmes lehet. Ám mivel négy éve már dobogóra állhatott, most nem akármelyik fokát célozza meg. Már csak azért sem, mert valószínűleg ez lesz az utolsó olimpiája.

GEORGINA HARLAND (NAGY-BRITANNIA)
Németh István edző másik klasszisa. Ô is volt már Európa-bajnok és vb-érmes. Olimpián még nem szerepelt, négy éve még Stephanie Cook volt a sztár, aki meg is nyerte az olimpiát. Elképzelhető, hogy a történelem megismétli önmagát, és Athénban is két brit állhat fel a dobogóra. Ehhez nála is az kell, hogy a két első számban ne hibázzon nagyot. Mert futásban a "világ végéről" is képes előre- jönni.

PAULINA BOENISZ (LENGYELORSZÁG)
Húszévesen, 1998-ban Európa-bajnoki győzelemmel és világbajnoki bronzéremmel robbant be a nemzetközi élmezőnybe, és azóta szorgalmasan gyarapította éremgyűjteményét. Sydneybe is kvalifikálta magát, és ötödik helyével nem okozott csalódást. A britekhez hasonlóan ő is remek futó – és a technikai számokkal néha neki is gondjai akadnak. A magyar közönség többször megcsodálhatta tudását, például a 2002-es Világkupa-döntőben.

VIKTORIJA TERESCSUK (UKRAJNA)
A mezőny "sötét lova" a mindössze 22 éves versenyző. Nagy meglepetésre, a "semmiből" előbukkanva a decemberi Világkupa-döntőben ezüstérmes lett, és ezzel olimpiai kvótát szerzett. Ezek után az már egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy májusban megnyerte a legerősebb Világkupa-versenyt, a budapestit. Remek futó, és ahogy rutinosabbá válik, egyre egyenletesebbé válik a többi számban is, mindinkább számolni kell vele.

CLAUDIA CORSINI (OLASZORSZÁG)
Az elsőként biztosította helyét az olimpián, már a 2002-es budapesti Világkupa-döntő megnyerésével jegyet váltott Athénba. Hosszú idő óta a világ élmezőnyébe tartozik, mind az öt számban kiegyensúlyozott teljesítményre képes. Bár "száz éve" a tűz közelében van, sok egyéni sikerrel még nem büszkélkedhet – igaz, 2002-ben Európa-bajnok lett. Ha egyszer összejön neki az öt szám, az igaz nagy eredmény sem marad el.

Az NS athéni tippje
1. VÖRÖS ZSUZSANNA (MAGYARORSZÁG)
2. Kate Allenby (Nagy-Britannia)
3. Paulina Boenisz (Lengyelország) ---- 2000, Sydney, olimpia: 1. Cook (Nagy-Britannia), 2. DeRiel (Egyesült Államok), 3. Allenby (Nagy-Britannia),… 15. Vörös Zsuzsanna (Magyarország)
2001, Szófia, Európa-bajnokság: 1. Cook, 2. Nakaznaja (Ukrajna), 3. Dolgacseva-Subenok (Fehéroroszország),… 7. Füri Csilla (Magyarország), …12. Vörös Zsuzsanna
2001, Millfield, világbajnokság: 1. Cook, 2. Boenisz (Lengyelország), 3. Harland (Nagy-Britannia),…8. Füri Csilla, …10. Vörös Zsuzsanna
2002, San Francisco, világbajnokság: 1. Simóka Bea (Magyarország), 2. Vörös Zsuzsanna, 3. Harland,… 26. Füri Csilla
2002, Ustí nad Labem, Európa-bajnokság: 1. Corsini (Olaszország), 2. Guiguet (Franciaország), 3. Lewis (Nagy-Britannia),… 5. Füri Csilla, …21. Vörös Zsuzsanna
2003, Pesaro, világbajnokság: 1. Vörös Zsuzsanna, 2. Velicsko (Oroszország), 3. Allenby,…14. Füri Csilla
2003, Ustí nad Labem, Európa-bajnokság: 1. Harland, 2. Vörös Zsuzsanna, 3. Boenisz, 4. Füri Csilla
2004, Moszkva, világbajnokság: 1. Vörös Zsuzsanna, 2. Allenby, 3. Mazurkevics (Fehéroroszország),… 25. Füri Csilla ---- (Helyszín: Goudi Olimpiai Központ. Athénban a férfiaknál és a nőknél is 32-32 versenyző indulhat, de országonként legfeljebb kettő-kettő. A résztvevők reggel a lövészettel elkezdik csatájukat az érmekért, majd sorra következik a többi szám, egymáshoz közel fekvő létesítményekben. A záró futásnak az a versenyző vág neki elsőként, aki négy számban a legtöbb pontot szerezte. Az élen állót a mezőny többi tagjától elválasztó pontokat átszámítják másdopercre, és ennek alapján indulnak a többiek. Ennek az úgynevezett hendikepes indításnak köszönhetően azonnal tudni lehet a végeredményt: aki elsőként halad át a célvonalon, az az olimpiai bajnok.)

Augusztus 27. (magyar indulók: Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla)
10.00–10.20: lövészet
11.00–13.20: vívás
14.20–14.38: úszás
16.10–17.45: lovaglás
18.20–18.40: futás
18.45–19.00: eredményhirdetés
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik