Loeb–Grönholm ütközet

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2004.06.26. 22:56
Címkék
Miközben Sebastien Loeb és Marcus Grönholm öldöklő csatát vív egymással az első helyért, Petter Solberg szépen lassan elkezdett felzárkózni mögéjük. Nem lehet tudni, mire lesz elég a norvégok világbajnoki címvédőjének igyekezete, az azonban biztató, hogy szombaton a két utolsó szakaszt ő nyerte meg.
A további részsikereken egyébként a fent említett, első helyért küzdő urak osztoztak 3–1 arányban, és egyelőre ebben is Loeb áll jobban, csakúgy, mint az abszolút sorrendben.
Persze, a franciák vb-aspiránsa nem lehet tökéletesen nyugodt, mert bár mögötte majd’ 16 másodperccel marad le a kétszeres világbajnok finn, a szombati nap folyamán eléggé ráijesztett Loebre – két gyorsasági szakasz erejéig még a vezetést is sikerült átvennie. (Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a francia kapott tíz másodperc büntetést korai rajt miatt.) Loeb utóbb sikeresen visszaverte a támadást, de a zárónapon még számíthat hasonló attakra Grönholm részéről. No és Solberg sem véletlenül "lopja az időt" mögöttük, tűzközelben van, és csak arra vár, hogy az éllovas kettősből valaki hibázzon.

Loeb egyelôre nyerésre áll
Loeb egyelôre nyerésre áll
Loeb egyelôre nyerésre áll
Miközben a Peugeot egyik autója a győzelemért küzd, a másik kiszállt a küzdelemből. Hiába vette át Harri Rovanperä a negyedik helyet Carlos Sainztól a nap folyamán, nem örülhetett neki sokáig, mivel tönkrement a váltó a 307 WRC-ben és a finn a pálya szélére kényszerült.
A rutinos spanyol nyugodtan autózhatja a saját tempóját, hiszen mögötte messze lemaradnak a többiek: Duval kétszer is elveszítette egymás után a jobb első kerekét, Hirvonent pedig defektek hátráltatták. A fent említetteken kívül két privát pilóta áll pontszerző helyen: a Fordot irányító Janne Tuohino, valamint a Peugeot-val autózó Henning Solberg, a vb-címvédő testvére. ---- T ---- A
Legfrissebb hírek

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
5 perce

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
6 perce

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
26 perce

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
45 perce

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
53 perce

Sportlövészet: a legjobb pisztolyosok közé ért Nagy Ákos Károly

Utánpótlássport
1 órája

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Hátsó füves
1 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik