Gyorsasági autó: Makai legyőzte Wébert

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.06.26. 22:54
Címkék
Hegyifutam sík terepen  a gyorsasági autós országos bajnokság résztvevői számára nem idegen ez a versenyforma, hiszen többször versenyeztek már különböző reptereken.
A lényeg, hogy a lebonyolítás ugyanolyan, mint a hegyiversenyeké (vagyis nincs test test elleni küzdelem, hanem egyenkénti indítás után a stopper az ellenfél), a pálya viszont sík terepen van. A pénteki esős edzések után szombaton száraz aszfalton száguldoztak a pilóták, akik közül a nagy túraautós kategóriában Herter Gusztáv megismételte tavalyi győzelmét, a kistúraautósoknál Burghardt Károly ünnepelhetett, a formulaautós mezőnyből pedig ezúttal is kiemelkedett Chanoch Nissany. A sorozat egyik legnépszerűbb kategóriájában, a Renault Clio-kupában született a nap egyik legnagyobb meglepetése. Hosszú idő után először sikerült valakinek legyőznie a kategória egyeduralkodóját, Wéber Gábort, aki legutóbb tavaly a parádi hegyiversenyen veszített el versenyt, vagyis már majdnem egy éve. Most azonban Makai György gyorsabb volt nála – igaz, a két kör összesített eredményei alapján mindössze 13 századmásodperccel. Persze a sikerhez egy század is elég lett volna… A dobogó harmadik fokára Gál Szabolcs állhatott – ő végezhetett volna előkelőbb pozícióban is, ha, az első futamon a gumifallal való ütközést kerülendő nem hajt ki a mezőre. Abban az egy kanyarban ugyanis rengeteg időt veszített. A másik márkakupában, az astrások viadalában a pécsi forgatókönyv szerint zajlottak az események: Farkas László volt a leggyorsabb, mögötte Vida János és Assenbrenner Tibor érkezett. Érdekesség, hogy a második futamot (kettő alapján hirdetik ki a verseny győztesét) Grigalek Gábor nyerte – pályacsúccsal. Az Intersoft-kupa ma folytatódik Kiskunlacházán, a versenyfutamok 9 órakor kezdődnek. ---- I ---- K
Legfrissebb hírek

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
1 perce

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
8 perce

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
34 perce

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
42 perce

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
50 perce

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kopasz Bálint talán még saját magát is meglepte

Kajak-kenu
1 órája

Vb-2026: 75 nappal a rajt előtt nyitják meg az Azték Stadiont

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik