Rossi doktor diagnózisa

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.06.13. 21:10
Címkék
A nagy csalódások és a határtalan öröm versenye volt a Katalán Nagydíj. A MotoGP-ben Sete Gibernau megint nem tudott nyerni szülővárosában, Barcelonában, a csupán a nyolcadik helyen célba érő Max Biaggi az idén először nem lett érmes, a gyári Honda-csapatból Nicky Hayden motorhiba miatt kiállt, míg Alex Barros bukott. A 250-ben az aktuális világbajnok Manuel Poggiali az idén már harmadszor esett el, a 125-ben pedig az a Roberto Locatelli csúszott ki, aki egy hete győzött az Olasz GP-n.
Rossi ezúttal a verseny legvégén fordította a maga javára a küzdelmet
Rossi ezúttal a verseny legvégén fordította a maga javára a küzdelmet
Rossi ezúttal a verseny legvégén fordította a maga javára a küzdelmet
Rossi ezúttal a verseny legvégén fordította a maga javára a küzdelmet
Rossi ezúttal a verseny legvégén fordította a maga javára a küzdelmet
Rossi ezúttal a verseny legvégén fordította a maga javára a küzdelmet
Öten viszont úsztak a boldogságban. A 125-ben Hector Barbera végre nyerni tudott, Pablo Nieto pedig az idei első érmének örülhetett. A 250-ben Randy de Puniet számára is véget ért a várakozás és begyűjtötte idei első győzelmét. A MotoGP-ben Marco Melandri az első királykategóriabeli dobogós helyezését szerezte meg, Valentino Rossi – aki hatodszorra nyert Barcelonában – pedig a Katalán GP történetének az első yamahás nyertese lett a királykategóriában.
Rossi óriásit tévedett az edzéseken. Az ötszörös világbajnok ugyanis mindkét időmérő után azt mondta, hogy valószínűleg nem Gibernau, hanem Biaggi lesz a legnagyobb ellenfele. Ezt arra alapozta, hogy szerinte a spanyol versenygumikkal sokkal lassúbb volt, mint az Olasz GP edzésein, ellenben Biaggi a versenyszimulációs teszteken félelmetes volt. Rossinak azonban nem lett igaza, hiszen Gibernau úgy motorozott, mint a spanyolországi, valamint franciaországi győzelmei idején. Ráadásul a Hondája az egyenesekben sokkal gyorsabb volt Rossi Yamahájánál. Mégis Rossi ért be elsőként: egyrészt a kanyarokban gyorsabb volt, másrészt a kopott gumikkal a verseny végén Gibernau már nem bírta tartani a tempóját. Rossi a 62. GP-elsőségét igencsak emlékezetessé tette. Az idén először már viccelődött is: beöltözött orvosnak és egy sztetoszkóppal megállapította, hogy az új Yamahája tökéletes egészségnek örvend.
Barbera is bravúros volt, minden idők egyik legemlékezetesebb felzárkózását mutatta be a 125-ben. Pedig a felvezetőkörben a motorja csak hosszas próbálkozás után indult be. A verseny elején is kijutott a rosszból a pilótának. Elrontotta a rajtot, majd az olasz Simone Corsi majdnem kiütötte. Ennek következményeként a 23. helyen zárta az első kört. Innen kezdte meg a felzárkózást és a 17. körben csatlakozott az élbolyhoz, az utolsó két körben pedig rendre visszaverte Dovizioso és Nieto támadásait.
De Puniet a 250-es viadalon Daniel Pedrosa rohamait verte vissza folyamatosan, ezzel feledtette az olaszországi kudarcát, amikor motorhiba miatt elvesztette az első helyet. ---- Katalán Nagydíj, a gyorsasági motoros vb 5. futama, Barcelona
125 kcm (22 kör, 103.944 km):
1. Barbera (spanyol, Aprilia) 41:17.986 (151.081 km/óra), 2. Dovizioso (olasz, Honda) 0.016 mp h, 3. P. Nieto (spanyol, Aprilia) 0.342, 4. Stoner (ausztrál, KTM) 0.400, 5. Lorenzo (spanyol, Derbi) 0.548, 6. Bautista (spanyol, Aprilia) 0.733, …17. Talmácsi Gábor (magyar, Malaguti) 22.961, …19. Tóth Imre (magyar, Aprilia) 40.669.

250 kcm (23 kör, 108.721 km): 1. De Puniet (francia, Aprilia) 41:29.955 (157.189 km/óra), 2. Pedrosa (spanyol, Honda) 0.109, 3. Elias (spanyol, Honda) 9.521, 4. Porto (argentin, Aprilia) 20.871, 5. F. Nieto (spanyol, Aprilia) 34.337, 6. Aojama (japán, Honda) 37.569.

MotoGP (25 kör, 118.175 km): 1. Rossi (olasz, Yamaha) 44:03.255 (160.949 km/óra), 2. Gibernau (spanyol, Honda) 0.159, 3. Melandri (olasz, Yamaha) 13.923, 4. Checa (spanyol, Yamaha) 19.213, 5. Edwards (amerikai, Honda) 21.205, 6. Xaus (spanyol, Ducati) 22.847

Az élcsoport. 125 kcm: 1. Dovizioso 96 pont, 2. Barbera 74, 3. Locatelli (olasz, Aprilia) 73, 4. Stoner 68, 5. P. Nieto 55, 6. Jenkner (német, Aprilia) 47, …20. Talmácsi Gábor 3. 250 kcm: 1. De Puniet 98, 2. Pedrosa 90, 3. Porto 63, 4. F. Nieto 56, 5. Elias 54, 6. Rolfo (olasz, Honda) 41. MotoGP: 1. Gibernau 106, 2. Rossi 101, 3. Biaggi (olasz, Honda) 80, 4. Checa 49, 5. Barros (brazil, Honda) 48, 6. Edwards 44
Következik (június 26): Holland Nagydíj, Assen ---- Talmácsi Gábor (125 kcm, Malaguti, 17. hely): – Szomorú vagyok. Próbáltam én menni, tíz körig még látótávolságban is volt az első boly, én azonban a második végén jöttem. A puha gumi hamar elfogyott, csúszkáltam, de ez nem a kerék hibája volt. Azért választottam ezt a kemény helyett, mert a Malagutim teljesítménye az öt futam közül most volt a leggyengébb, így már csak a kerekekben bízhattam. A köreim ingadozóak voltak, mert mindig a limiten próbáltam menni és becsúsztak hibák. Ha többet kockáztatok, biztosan elestem volna. Az a baj, hogy a csapat sem érti, mi baj lehet – a futómű, a váltó, a váz már jó, "csak" a motorerővel van gond.

Tóth Imre (125 kcm, Aprilia, 19. hely): – Elrontottam a rajtot: majdnem másfél másodperccel voltam lassúbb, mint csapattársam. Ha ez még nem lett volna elég, az első körben valaki nekem jött hátulról. A pálya külső szélére húzódtam, és még ketten-hárman megelőztek. Attól kezdve folyamatosan zárkóztam fel, mentem, ahogy tudtam. Tíz-tizenkét vetélytársamat előztem meg, de sajnos ez is kevés volt a pontszerzéshez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik