Váratlan gálaelőadás
Úgy tűnik, a svédek "tesznek" a színházi babonára, és nem voltak hajlandóak rossz főpróbát tartani a jövő szombaton kezdődő nagy előadásra, és 31-re megverték Lengyelországot.

Henke Larsson szerzett vezetést

Henke Larsson szerzett vezetést
Ibrahimovic szemet gyönyörködtető akció végén bombázott fölé – futtából, kapásból –, aztán ugyanő Henke Larsson beadásából "Albert módra", keresztbe futva próbált a kapuba pöccinteni, de sehogyan sem jött össze neki a gól. Nem úgy a nagy visszatérőnek, Larssonnak! A válogatottságtól való visszavonulási nézeteit revidiáló csatár a 41. percben Edman beadásából pazar csukafejessel mattolta Dudeket, aki ha nem szenvedő fél, talán szintén megtapsolta volna az egész akciót.
A szünet után is folytatódott az egyirányú futball, a svéd nyomás az 53. percben hozta meg az újabb gólt. Az addig visszafogottan teljesítő Källström kanyarított középre szögletből, labdáját pedig Jakobsson nagy erővel a hálóba bólintotta.
A következő svéd gól is sarokrúgást követően született, csak ebben már a lengyel kapus is benne volt. Nem tudta ugyanis elütni a labdát, Allbäck pedig élt az ajándékkal. Hogy a lengyelek legalább szép emlékkel távozzanak az arénából, arról Gorawski gondoskodott: a cserecsatár a 88. percben fejjel szerezte meg csapata szépítő gólját.
SVÉDORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3–1 (1–0)
Solna, 30 000 néző
V: Kelly (ír). G: H. Larsson (41.), Jakobsson (53.), Allbäck (74.), ill. Gorawski (88.)
SVÉDORSZÁG: Isaksson – M. Nilsson, Jakobsson, Mellberg (Mjällby, 60.), Edman – Wilhelmsson (Farnerud, 77.), Linderoth (A. Andersson, 60.), Källström (A. Svensson, 60.), Ljungberg (Östlund, 60.) – Ibrahimovic (M. Jonson, 60.), H. Larsson (Allbäck, 60.)
LENGYELORSZÁG: Dudek – Mi. Zewlakow, Klos, Glowacki, Rzasa (Ka- czorowski, 65.) – Radomski (Kukielka, 81.), Szymkowiak, Mila (Kosowski, 59.), Krzynówek (Gorawski, 86.) – Zurawski, Rasiak (Szymkoviak, 59.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik