Kovácsnak még egy Eb talán belefér

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.05.20. 21:19
Címkék
Atom Anti (kékben) karjai között esélye sincs az ellennek
Atom Anti (kékben) karjai között esélye sincs az ellennek
Atom Anti (kékben) karjai között esélye sincs az ellennek
Atom Anti (kékben) karjai között esélye sincs az ellennek
Atom Anti (kékben) karjai között esélye sincs az ellennek
Atom Anti (kékben) karjai között esélye sincs az ellennek
– Jobban van?
– Köszönöm, hogy is mondjam, kirobbanó formában érzem magam – válaszolt némi élccel a hangjában Kovács Antal, aki vasárnap a bukaresti Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett.
– A szeme meggyógyult?
– Szerencsére meg. Az apósom orvos, azt mondja, vértorlódás okozhatta a történteket, nagy erejű tompa ütésnél fordulhat elő ilyen, amikor az elődöntőben a német Jurack ellen lefejeltem a tatamit, ez történt velem. A szemem egyébként sem túl jó, mínusz hatdioptriás szemüveget kell viselnem.
– A kontinensviadalon az első négy meccsén esélyt sem adott az ellenfeleinek, a döntőben viszont kívülről úgy látszott, fordult a kocka. A szeme miatt úszhatott el a finálé?
– Egészen biztosan. Nem azt mondom, hogy megvertem volna Zeevit, mert nagyon jó formában volt, én meg nem a legjobb előjelekkel készültem, de tavaly szétszakadt lábbal sem játszottam ilyen alárendelt szerepet ellene. Az elődöntőben történtek után fejben nem tudtam a küzdelemre hangolódni, ráadásul alig láttam valamit, amikor Zeevi megfogta a lábam, úgy érzékeltem, hogy már kint vagyunk és ő megállt, de tévedtem. Az apósom szerint a centrális szektor zavarai jönnek elő ilyenkor, időszakos látási problémákat okozva.
– Útban hazafelé a térdét is fájlalta…
– A napokban megyek is a dokihoz, megnézzük, mi a helyzet. Ez már egy régi sérülés, a hátsó keresztszalag el ugyan nem szakadt, de rendesen meghúzódott. Előfordul, hogy megfájdul, ilyenkor néhány napig fáj, de most már a járásnál nem okoz problémát. Mindehhez hozzátartozik, hogy az Európa-bajnokság előtt nem voltam kirobbanó állapotban, s nagyon megviselte a szervezetem ez az öt mérkőzés. De az olimpiai felkészülés szempontjából nem lesz különösebb gond.
– Árulja el, indult valaki Bukarestben, akivel Barcelonában is együtt versenyzett?
– Olyan nem. A súlycsoportomban az olasz srác idősebb nálam, de ő nem indult azon az olimpián.
– Mi a titka, hogy így tartja a lépést a fiatalokkal?
– Ügyesen csináltam, nagyon fiatalon voltam Barcelonában.
– A tavalyi térdoperációja miatt egy év alatt gyakorlatilag ez volt a második versenye…
– Hadd javítsam ki, a tavalyi Európa-bajnokságon egy nappal később szerepeltem, mint az idén, úgyhogy a harmadik.
– A lényeg ugyanaz, elegendő lesz ez az olimpiai felkészüléshez?
– Ön hogy látta Bukarestben?

Kovács Antal

Született: 1972. május 28., Paks
Súlycsoportja: 100 kg
Magassága: 198 cm
Klubja: Paksi Atomerômû SE
Edzôje: Hangyási László
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1992), olimpiai 5. (1996); világbajnok (1993), vb-2. (2001); Eb-2. (2004), 4x Eb-3. (1992, 1993, 2002, 2003); GP-2. (2001); World Masters-3. (2002); 2x Szuper A-kategóriás Vk-1. (2001, Párizs; 2003, Moszkva); 2x egyetemi világbajnok (1998, 2000); 6x magyar bajnok (1993–94, 1997–99, 2003); junior vb-2. (1992), junior Eb-3. (1991)
– Nem hízelgésből mondom, de ilyen meggyőzően még nem láttam dzsúdózni.
– Látja, ugyanezt mondták a márciusi prágai verseny után is rólam. Lehet, hogy nekem jót tesz a hosszabb szünet, jobban összeszedem magam a versenyekre.
– A bukaresti eredményhirdetés előtt viccesen azt mondta, jó ez az ezüst, mert az Európa-bajnokok az olimpián általában nem szoktak odaérni. Pontosan hova?
– Egy éremre szeretnék odaérni. A nehézsúlyú Tmenovval meg is beszéltük, ő bronzérmes lett, s ugyanígy látja, nem nagy baj, hogy az olimpia előtti verseny nem sikerült tökéletesen.
– Másoknak kifejezetten rosszul sikerült. Biztosan fura lesz, hogy Ungvári Miklóssal ketten alkotják majd a magyar dzsúdócsapatot…
– Tényleg nagyon fura lesz. De Braun Ákos eljön motorral, egy helyen fogunk lakni, azért nem leszünk kevesen.
– Törvényszerű volt, hogy így alakult?
– Ákosban benne volt, hogy megszerzi a kvótát, érmes volt a párizsi versenyen, s aki ott ilyen jól szerepel, az általában eléri a célját, talán ha nincs ez a nagy menetelés, sorozatban tíz verseny, sikerül neki. Csizmadia Zoli a párizsi Európa-bajnokságon nyert érmet, most neki sem ment, de összességében elmondható a mezőnyről, hogy a kvalifikáció környékén lévőknek nem ment a dzsúdó, nagyon nagy volt a tét. A többi súlycsoportban az anyagi okok is szerepet játszottak, a hatvan kilóban nem is próbálkoztunk, a nyolcvanegyben és a kilencvenben alig, pedig Bukarestben is látszott, hogy ügyesek a versenyzőink, Burján Laci elverte a címvédőt, Rajcsányi Gergő legyőzte a grúz Bodavelit, aztán rendesen odaállt a világbajnoknak, és csak a bírók segítségével tudott nyerni a francia. Ha egy picivel nagyobb az anyagi keret, ha jobban lehetett volna belőle menedzselni a kvalifikációs sorozatot, több kvótánk lehetne.

– A dzsúdóban két bronzérmet osztanak, az elmúlt három évben kétszer volt harmadik, most pedig második, vagyis a dobogó valamennyi fokán állt már, egy kivétellel…
– No, mit akar ebből kihozni?
– Mondja már, hogy nem ez volt az utolsó Európa-bajnoksága…
– Ezzel egyelőre nem foglalkozom. Egy biztos, olimpiából számomra az athéni lesz az utolsó, azt még nem tudom, hogy a levezetés utána hogyan történik, hogyan alakul a civil életem, hol szerepel majd benne a dzsúdó. Nem kizárt, hogy még egy Eb belefér.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik