Élesedik a verseny a BL-ért

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.05.02. 22:34
Címkék
A Tottenham, illetve a Middlesbrough legyőzésével az Aston Villa és a Liverpool is könyörtelenül kihasználta a Newcastle szombati botlását. Hovatovább a nemzetközi kupás helyekért folyó küzdelem tartogat már csak izgalmakat, mivel boltoni kudarca után a Leeds kiesése gyakorlatilag biztosnak tekinthető.
Az arcokon látható, a Leeds szurkolói nem hisznek a matematikában
Az arcokon látható, a Leeds szurkolói nem hisznek a matematikában
Pontosan annyival játszott jobban az Aston Villa a Spursnél, amilyen messze állnak egymástól a két együttes tervei (Bajnokok Ligája-szereplés kontra bennmaradás). Tehát sokkal jobban, és Juan Pablo Angel korai gólja után az 1–0-nál nagyobb különbségű birminghami sikerre is adva volt a lehetőség. A kolumbiai fejesét Thomas Hitzlsperger zúgó kapufája követte, majd sokáig csak meddő mezőnyfölényt láthatott a Villa szurkolótábora.
A Tottenham a mérkőzés legnagyobb részében bűnrosszul futballozott, egymást követték a rossz átadások, bátortalan megoldások, mígnem a hajrára öszszeszedték magukat az észak-londoniak. Simon Davies lövésénél bravúrra volt szüksége Thomas Sörensennek, a többi próbálkozást a védelem hatástalanította.
A Liverpool jó meccset vívott a Boróval, bár csak a második félidőben rezzent meg a vendégek hálója. A szünet előtt Michael Owen léces bombája, valamint Joseph-Desiré Job kihagyott ziccere volt a legfőbb esemény, aztán jött Danny Murphy. A Manchester United elleni büntetőgól szerzője ismét bevált e minőségében, ami annyira megzavarta a Middlesbrough futballistáit, hogy három perccel később megint kapituláltak. Owen sarkazott Emile Heskeyhez, aki nem hibázott.

A második 45 perc – liverpooli szemmel – nyugodtan telt. Annál feszültebb lesz a bajnoki végjáték, hiszen az utolsó fordulóban a "vörösök" a Newcastle-lal csapnak össze…
A Bolton–Leeds összecsapást mindenképpen meg kellett volna nyernie a látogatónak reményei életben tartásához. Első számú gólzsákja, Mark Viduka ennek megfelelő elánnal vetette magát a küzdelembe, ő lett az első félidő főszereplője, de a kelleténél valamivel (egy sárga lappal) többet volt reflektorfényben. Miután az első félóra végén értékesített egy – jóindulatúan megítélt – 11-est, valósággal megbokrosodott, és két perc leforgása alatt összeszedett két sárgával kizárta magát a hátralévő egyórányi játékból.
A Bolton a térfélcserét követően alaposan nekidurálta magát emberelőnye érvényesítésének: Youri Djorkaeff duplájával megfordította az állást, aztán Ian Harte-ról bepattant egy keresztlabda, s Kevin Nolan még meg is forgatta a kést a sebben. Az 1998 és 2002 között az 5. helynél lejjebb sosem végző Leeds Unitednek már csak elméleti esélye van a bennmaradásra. ---- V ---- N
Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 perce

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
16 perce

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
21 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
42 perce

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
43 perce

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
47 perce

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
58 perce

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik