A Perugiának elege lett

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.19. 20:39
Címkék
"Elegem van abból, hogy az én csapatom a bajnokság bohóca, ezért úgy döntöttem, hogy a Perugia nem lép pályára az idény hátralévő négy mérkőzésén. Most már legalább három forduló óta kiválóan futballozunk, a játékvezetők azonban ízekre szednek bennünket az ítéleteikkel."
Luciano Gaucci, a Perugia elnöke vasárnap este beváltotta azt, amivel hetek óta fenyegetőzik: kivonta a piros-fehér alakulatot a bajnokságból, azaz a Perugia elvben nem játssza le utolsó négy összecsapását. Mint ismeretes, Gauccinak az idény eleje óta meggyőződése, hogy a szövetség szándékosan akarja kipottyantani a csapatát, hogy így álljon bosszút a tavalyi Catania-ügyért, amikor a szintén az ő tulajdonában álló másodosztályú klubot – a sportbíróság kedvezőtlen döntése után – polgári úton tartotta bent a Serie B-ben.
Serse Cosmi, a gárda mestere ugyanakkor (a játékosokhoz hasonlóan) abban reménykedik, hogy Gaucci a héten meggondolja magát: "Erkölcsileg teljesen egyetértek az elnök úrral, de sportemberként azt szeretném, ha pályára lépnénk, hiszen elvben akár még mind a négy bajnokit megnyerhetjük." A legfrissebb hírek szerint egyébként Gaucci a következő napokban konzultál a szurkolói klubok vezéreivel, és velük dönti el, hogy mi legyen a csapat sorsa.
A vasárnap másik botránya Christian Vierivel kapcsolatos: mint ismeretes, az Inter válogatott középcsatára nem volt hajlandó leülni a kispadra a Bologna elleni bajnokin, inkább edzett egyet. "Én elfogadtam volna az edző döntését – jelentette ki Adriano, míg Riccardo Ferri, az Inter egykori világklasszis hátvédje a következőt mondta: – Egyértelmű, hogy a klubnak az edző mellé kell állnia." A hírek szerint egyébként a klubtulajdonos Moratti arra készül, hogy a kettejük közötti többéves jó kapcsolat miatt a nyáron ingyen elengedje Bobót, akitől már a szurkolók is elfordultak. (Vieri iránt a Roma és a Juventus érdeklődik.)

Szavazás

Ki nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
8 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
34 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
48 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
59 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik