Taroltak az újpestiek

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.04.17. 21:40
Címkék
Mivel a menők többsége nem indult a bajnokságon, eléggé foghíjas mezőny csatározott a bajnoki érmekért.
A legkisebbek fináléjában Burján László leszorítással verte meg Olláryt, a 73 kg-os között Madarász Attila rendkívül mutatós válldobással "intézte el" Hegedűst. A 81 kg-os fináléja elmaradt, Gera Csaba sérülés miatt visszalépett, így a tavalyihoz képest egy súlycsoporttal feljebb induló Bere Tamás újból aranyérmet vehetett át. Rajcsányi Gergő Eb-kerettaghoz illő versenyzést mutatott, és igazolta az előzetes esélylatolgatást. A házigazdáknak sem volt okuk panaszra, ugyanis a +100 kg-osok kategóriájában Kosztolánczy György végzett az élen, ezzel ötödik bajnoki elsőségét szerezte meg. Ellenfele a nem túl régen ugyancsak miskolci színekben versenyző Csoma Gábor volt, aki sérülés miatt a második perc elején feladta a küzdelmet. A nőknél Mészáros Anett zsinórban harmadszor lett első, ehhez mindössze egy percet kellett a szőnyegen töltenie. Rajta is túltett a kecskeméti Perge Ilona, aki sorozatban negyedszer lett bajnok a 48 kg-osok között. Az országos bajnokság egyébként nyomasztó újpesti fölény jegyében zajlott: az öt női elsőség mellé két férfikategóriában is begyűjtötték az aranyérmet, hét diadalukkal igazán elégedettek lehettek. ---- E ---- 5
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
3 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
5 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik