Lazio–Roma: jövő szerdán

M. T.M. T.
Vágólapra másolva!
2004.04.13. 22:33
Címkék
Kedden végre végleg eldőlt, hogy mikor rendezik meg a március 21-én szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt LazioRoma városi rangadót.
Mint ismeretes, a profiliga eredetileg április 14-ére tűzte ki az új időpontot, de Giuseppe Pisanu belügyminiszter – a sok megsebesült rendőrre hivatkozva – közölte, hogy Lazio tartomány biztonsági bizottságának a hatáskörébe utalja a dátum kiválasztásának a jogát, és szerinte azt is el kellett dönteni, hogy a szurkolókat beengedjék-e egyáltalán a megismételendő bajnoki összecsapásra.
Nos, az említett bizottság kedd délelőtt összeült, és úgy határozott, hogy a nézőket be lehet engedni a Stadio Olimpico nézőterére, a találkozó immár végleges időpontja pedig április 21., szerda délután 18 óra lesz. (Értesülésünk szerint a Sport1 televízió élőben sugározza majd a rangadót.)

Szavazás

Ki nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Fabio Capello, a táblázat második helyén álló Roma és Roberto Mancini, a hatodik helyezett Lazio edzője rendkívül elégedetten fogadta a döntést, amelyet Walter Veltroni főpolgármester jelenlétében jelentettek be. "Mi, akik negatív főszereplői voltunk a félbeszakadt találkozónak, gondoskodni fogunk arról, hogy ezúttal a futball igazi ünnepe legyen a római városi rangadó. Példát kell mutatnunk, hogy Róma igenis képes nagy tetteket végrehajtani – mondta Capello, míg Mancini így fogalmazott: – Köszönetet mondok a főpolgármester úrnak, aki minden tekintélyét latba vetette azért, hogy ne zárt kapus meccs legyen, így nem büntetjük meg a sok tízezer ártatlan szurkolót."
A mérkőzés bevételének egy részét egyébként jótékony célra fordítják, a nasszíriai merényletben meghalt olasz katonák árváinak iskoláztatását fedezik majd belőle.

Japán túra.A spanyol Barcelona után az Internazionale is Japánba utazik a nyáron. A milánói gárda július 27-én az Urava Reds ellen lép pályára egy bemutató mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
32 perce

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
1 órája

Tóth Anna ezüstérmes az U23-as Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz: negyeddöntős a Gergely, Szabó páros a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik