Sidi: túl a világcsúcson

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.04.12. 21:39
Címkék
Sidi Péter a szombati Grand Prix-viadal után – ahol 599 körrel lett első –, a légfegyveres országos bajnokság zárónapján sem okozott csalódást, hiszen egyrészt 10.4 kört vert a második Herczegh Szabolcsra, másrészt öt tized körrel jobbat lőtt a döntős világcsúcsnál – apró szépséghiba, hogy országos verseny lévén nem hitelesíthető az eredmény. Férfi puskában tehát elmaradt a meglepetés, annál inkább jellemző volt viszont a pisztolyos számokra. Szabó László ugyanis két, Medgyes Tímea pedig három kör hátránnyal érkezett a nyolcas fináléba, végül mégis övék lett – a válogatott kerettagokat és kvótás versenyzőket megelőzve – a bajnoki arany. A szegedi tízméteres ob-n egyébként a székesfehérvári öttusázók is pisztolyt ragadtak, s a már olimpiai résztvevő világbajnok, Vörös Zsuzsanna a 13. (364 kör), míg a vb-ezüstérmes Horváth Viktor a 24. (550) helyen végzett a népes mezőnyben. ---- L ---- F
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
1 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik