Borka duplája, Németh peche

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.12. 22:10
Címkék
A gyáli idénynyitó után új pályát avatott fel a mezőny: a máriahalmi hegyoldalban először tartottak országos bajnoki futamot.
Borka János ezúttal is remekelt
Borka János ezúttal is remekelt
Borka János ezúttal is remekelt
Borka János ezúttal is remekelt
Borka János ezúttal is remekelt
Borka János ezúttal is remekelt
A 125 köbcentis mezőnyből a 34 éves Kamrás Károly, valamint a 28 éves Tóth Ádám az első idei érmének örülhetett. Soóky Zsolt úgy lett második, hogy a két és fél hete megműtött válla még nem jött rendbe teljesen, de rajta kívül Hujber Péter is betegen, 38 fokos lázzal állhatott fel a dobogóra. Borka Jánosnak is voltak gondjai a hét vége előtt mind a motorjával, mind a térdével, ám újfent bebizonyította, hogy magasan kimagaslik a jelenlegi 125-ös mezőnyből. Mindkét versenyen a hatodik körben kezdte meg a lekörözéseket, és a második helyezett is fél kört kapott tőle.
A 250-es Kawasaki-kupa első versenyében Németh már jó 10 másodperccel vezetett Grillma-
yer előtt, amikor a harmadik körben lassulni kezdett a motorja. Egy gyors szerviz után visszaállt ugyan a versenybe, de már semmi esélye sem volt a győzelemre. Ráadásul mivel nem a szerelődepóban dolgoztak a motorján, kizárták a futamból. Végül Grillmayer a szezonbeli első diadalát aratta. A második felvonásban Némethnek már tökéletesen működött a KTM-je és ennek eredményeként a végén majdnem egy percet vert a második Grillmayerra. ---- M ---- 1
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
4 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
4 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik