Ijesztő a Ferrari fölénye

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.04.08. 20:31
Címkék
A Minardi-istállónál valószínűleg nem így képzelték ezt az évkezdetet. Vérmes reményeik persze nem lehettek, hiszen a többiekhez viszonyítva elenyészően kevés pénzből gazdálkodnak, de a célba érkezés a minimum-elvárásaik közé tartozott.
Tavaly a faenzai kiscsapat autói a legmegbízhatóbbak közé tartoztak, az idén azonban változott a helyzet. Baumgartner Zsolt három futamból kétszer technikai hiba miatt kényszerült a verseny feladására, és Gianmaria Bruninak se sokkal jobb a mutatója.– A csapatvezetőség próbál nyomást gyakorolni a részegységekre, mert mi tagadás, vannak technikai gondjaink – mondta Baumgartner. – Jelenleg is zajlik a másfél hetes szélcsatorna-program Angliában, ahol ötszáz új elemet próbálnak ki, a jövő héten pedig a Dallaránál fejlesztik a futóművet.
– Elkeserítették az utóbbi hetek történései?
– Nem mondom, hogy vidám voltam, de a csapat is tudja, hogy én nem hibáztam.
– A kilátásba helyezett pontszerzés elég távolinak tűnik.
– Akkor sem volt realitása, amikor Stoddart megjósolta. Csak szerencsével csíphetünk el pontokat, ha a többieknek gondjuk van, nekünk meg nincs.
– Milyen visszhangja van a boxutcában a Ferrari hatalmas erőfölényének?
– Meggyőző, hogy a Ferrari mennyire stabil. Ez elég ijesztő a többiek számára.

Szavazás

Mit vár Baumgartnertől 2004-ben?

Írja be az itt látható számot!
– Az utóbbi hetekben egyre másra röppennek fel azok a hírek, hogy az ön helyét év közben elfoglalja valaki más. Szó volt már Verstappenről és Leindersről is.
– Az utóbbiról csak annyit, eddig még egyszer sem volt gyorsabb nálam. De hogy kiegészítsem a sort, szóba hozták már a Minardit Wilsonnal is, meg mindenkivel, aki pillanatnyilag nem jut szerephez a száguldó cirkuszban, de az újságírók itt szeretnék látni őket. Ez normális.
– Normális?
– Itt mindenkiről pletykálnak. De nekem csak az a fontos, hogy a csapatvezetőség bízik bennem, és hogy a szerződésem értelmében pilótacseréről szó sem lehet.
– Meddig marad itthon? Hogyan készül Imolára?
– A jövő hét végéig maradok, és a szokásos edzéseket végzem. Az imolai pályát egyébként nagyon kedvelem, fekszenek nekem a gyors kanyarok, úgyhogy remélem, addigra már a kocsival is minden rendben lesz. Szeretnénk ugyanis még egyet lépni előre. Hogy mi lehet a realitás? Mindenképpen célba kellene érni, és ha nem történik valami nagy baleset, akkor ez a tizenötödik-tizenhatodik helyen sikerülhet is.
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
4 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
4 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
4 órája
Ezek is érdekelhetik