Ritter nyolcadszor nyerhet

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.04.02. 20:36
Címkék
Három héttel az Európa-bajnokság előtt Kazincbarcikán randevúznak a szabadfogás képviselői. A tét nem csekély: sokak számára a bajnoki cím megkaparintásán kívül az Eb-kerettagság kiharcolása a feladat.
"Annyi biztos, hogy a három kvótásunk, Ritter Árpád, Aubéli Ottó és Wöller Gergő, nem indul az ankarai Eb-n – mondta Gulyás István szakágvezető. – A hét utazóról a mostani országos bajnokság után hozok végső döntést, ezért kemény küzdelmet várok a kiadó helyekért."A nehézsúlyú Aubéli Ottó nemcsak az Eb-t, hanem a kazincbarcikai viadalt is kihagyja, hátsérülése ugyanis nem jött rendbe. Nehézsúlyban az egyébként 96 kilós Farkas Zoltán lép szőnyegre, no meg a címvédő, a kötöttfogású Deák Bárdos Mihály, aki tavalyi szabadfogásban tett sikeres kirándulása után ismételni szeretne, egyszersmind gyógyírt keres a saját fogásnemének döntőjében, Branda Gyula ellenében elszenvedett vereségére. A kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád az idén is 84 kilóban próbálkozik, megkísérli megnyerni zsinórban harmadik, öszszességében nyolcadik bajnoki aranyérmét. "Ritter olimpiai felkészítése áll a középpontban. Tavaly év közben rendre súlycsoportjánál egygyel feljebb, a nyolcvannégy kilósok között indult, s a vébé nem sikerült, ezért az idén főleg a hetvennégy kilósok mezőnyében lép szőnyegre. Így volt ez két hete a minszki Medvegy-emlékversenyen is, amelyen a második helyet szerezte meg, de most pihen, és nem fogyaszt le. Jól halad a felkészülése, jó formában van, ott tartunk, ahol az évad elején terveztük" – ismerteti a részleteket Gulyás a tanítványáról.
Öt esztendő bajnokai
Súly 2003 2002 2001 2000 1999
55 kg Dobozi Zoltán Dobozi Zoltán
(Csepel)
54 kg Dobozi Zoltán Dobozi Zoltán Bíró László (FTC)
60 kg Radóczi Balázs Bánkuti Zsolt
(Csepel BC) (Csepel BC)
58 kg Bánkuti Zsolt Algács Zoltán Márkus Zsolt
(Csepel BC) (Diósgyőri BC)
66 kg Wöller Gergő Szabó Gergő
(Vasi Volán) (Váci Forma)
63 kg Dencsik István Szabó Gergő Bánkuti Zsolt
(Vasas-Goldplast) (Vasas-Goldplast)
69 kg Wöller Gergő Gyurasits Csaba Elekes Endre
(Vasi Volán) (Vasas-Goldplast) (Kalocsa)
74 kg Gyurasits Csaba Gyurasits Csaba
(Vasas)
76 kg Ritter Árpád Ritter Árpád Fórizs János
(Csepel BC) (Csepel)
84 kg Ritter Árpád Ritter Árpád
85 kg Kiss Tamás Kiss Tamás Ritter Árpád
(KTE–OMTK)
96 kg Farkas Zoltán Farkas Zoltán
(BVSC-Ganz-Tát)
97 kg Rozbora Norbert Aubéli Ottó Farkas Zoltán
(Vasas-Goldplast) (Csepel BC) (BVSC-Ganz)
120 kg Deák Bárdos Mihály Aubéli Ottó
(Vasas)
130 kg Aubéli Ottó Gombos Zsolt Gombos Zsolt
(Csepel BC)
Öt esztendő bajnokai
Súly 2003 2002 2001 2000 1999
55 kg Dobozi Zoltán Dobozi Zoltán
(Csepel)
54 kg Dobozi Zoltán Dobozi Zoltán Bíró László (FTC)
60 kg Radóczi Balázs Bánkuti Zsolt
(Csepel BC) (Csepel BC)
58 kg Bánkuti Zsolt Algács Zoltán Márkus Zsolt
(Csepel BC) (Diósgyőri BC)
66 kg Wöller Gergő Szabó Gergő
(Vasi Volán) (Váci Forma)
63 kg Dencsik István Szabó Gergő Bánkuti Zsolt
(Vasas-Goldplast) (Vasas-Goldplast)
69 kg Wöller Gergő Gyurasits Csaba Elekes Endre
(Vasi Volán) (Vasas-Goldplast) (Kalocsa)
74 kg Gyurasits Csaba Gyurasits Csaba
(Vasas)
76 kg Ritter Árpád Ritter Árpád Fórizs János
(Csepel BC) (Csepel)
84 kg Ritter Árpád Ritter Árpád
85 kg Kiss Tamás Kiss Tamás Ritter Árpád
(KTE–OMTK)
96 kg Farkas Zoltán Farkas Zoltán
(BVSC-Ganz-Tát)
97 kg Rozbora Norbert Aubéli Ottó Farkas Zoltán
(Vasas-Goldplast) (Csepel BC) (BVSC-Ganz)
120 kg Deák Bárdos Mihály Aubéli Ottó
(Vasas)
130 kg Aubéli Ottó Gombos Zsolt Gombos Zsolt
(Csepel BC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik