Keresztelő májusban

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.03.25. 22:10
Címkék
A Budapest Sportaréna új neve Papp László Budapest Sportaréna lesz. No de mikortól? Mint megtudtuk, az eredeti tervekkel ellentétben nem az elhunyt legendás sportoló születésnapján, március 25-én, hanem Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmával, május elején kerül sor a névváltoztatási ünnepségre.
Hát már ezt is az EU-hoz kell kötni?"A halasztásnak objektív okai vannak. Egyeztetvén az Aréna sportigazgatóságával és a többi érintettel, részben az ökölvívók olimpiai felkészülése, részben pedig az Arénában rendelkezésre álló úgynevezett társadalmi napok korlátozott mivoltja miatt, az eseményre május elején kerül sor – tájékoztatta lapunkat Szigetvári Viktor, a GYISM sajtófőnöke. – Az adminisztrációs előkészületek folyamatban vannak, igyekeztünk olyan időpontot és alkalmat találni, amikor méltóképpen tiszteleghetünk Papp László nagysága előtt egy névváltoztatási ünnepséggel."A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, Csötönyi Sándor azért kicsit fájlalja, hogy mégsem március 25-én került sor az ünnepségre. "Az ökölvívó-szövetség részéről Papp László születésnapján megkoszorúztuk síremlékét, és elnökségi ülésünkön is megemlékezünk róla. Sajnálatosnak tartom, hogy nem most volt az ünnepség, és ugyan nem könnyű minden szempontot figyelembe venni, de a megfelelő kommunikációt azért hiányolom. A jó szándékot nem vonom kétségbe, hiszen a jövő héten két helyszínen, Varsóban és Plovdivban is kvalifikációs versenyek lesznek, a sportolók az edzőtáborban feladatukra összpontosítanak, és a kvótacsata áprilisban is folytatódik. Annak is örülök, hogy az eseményt, az Aréna keresztelőjét nem akarják elbagatellizálni, hanem méltó ünnepség keretében kerülne sor a névváltoztatásra. Legnagyobb örömmel viszont az tölt el, hogy névváltoztatási javaslatunkat a mostani minisztérium az előzővel ellentétben, meghallgatta és elfogadta. Nem vagyunk türelmetlenek, nincs bennünk harag. A legfontosabb most az, hogy az Aréna végre Papp László nevét viselheti majd."
Legfrissebb hírek

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
26 perce

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
31 perce

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik