Fellobbant a láng, útjára indult a fáklya

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2004.03.25. 13:04
Címkék
A hagyományos helyszínen, a görögországi Olümpiában fellobbant az olimpiai láng, majd azt követően útjára indult, hogy augusztus tizenharmadikán megérkezzen az athéni megnyitóünnepség helyszínére.
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
A több száz rendőr által biztosított helyszínen a kissé felhős idő ellenére sikerült a hagyományos módon, a nap fénysugarainak erejével meggyújtani a tüzet. A fáklyát ezúttal is – immár harmadszor – Talia Prokopiu görög színésznő gyújtotta meg, hagyományos papnő jelmezben.
A fáklyának a rá váró hosszú úton a görög gerelyhajító, Kosztasz Gatsziudisz volt az első társa.
Az olimpiai láng minden korábbinál nagyobb utat tesz meg ezúttal, amíg az athéni rendezésű olimpiai helyszínre visszaérkezik. A lángot először 1936-ban indították útjára, de még soha nem fordult elő, hogy mind az öt kontinenst érintse. Most ezen a premieren is túlesik. Közel sem mellékesen tiszteletét teszi az összes olyan városban, ahol már rendeztek olimpiát, illetve jelenleg is kandidálás folyik valamelyik jövőbeli nyári ötkarikás játékok megrendezéséért.

Fotógaléria:
A számokat kedvelőknek említsük meg: majd’ tizenegyezren futnak lánggal a kézben. A futók fejenként háromszáz-ötszáz métert, míg a láng összesen hetvennyolcezer kilométeres utat tesz majd meg.
A meggyújtás tiszteletére az olimpiai eszme, valamint az EU oktatási és kulturális fejlődésének szellemében középiskolások részvételével négynapos sportversenyt rendeznek, amelyen harminckét nemzet fiataljai vesznek részt. Az olimpiai eszme és mozgalom görögországi vonatkozása a hagyományok és az idei rendezés miatt különösebb magyarázatot talán nem is igényel, ám említésre méltó, hogy a mediterrán országban jelenleg száznyolcvanöt EU által támogatott projektet tartanak nyilván oktatási és kulturális témában.
Legfrissebb hírek

Női Tour de France: Vas a 68. pénteken, Squiban duplázott

Kerékpár
3 perce

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
8 perce

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
39 perce

Férfi röplabda Extraliga: tizenhárom csapat az élvonalban

Röplabda
49 perce

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek

F1
54 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
1 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
1 órája

„Jól fizetett” a ranglistákon a magyar női röplabda-válogatott menetelése az Európa-ligában

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik