Változnak a szabályok

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.03.23. 21:11
Címkék
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség a Hungaroringen tartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját, amelyen Ferjáncz Attila elnök elmondta, a hat szakágban majdnem ezer versenyző adta le eddig a licenckérelmét, ők hetven rendezvényen küzdhetnek a bajnoki pontokért. Hazánk több mint egy tucat nemzetközi versenynek ad otthont, ebből kettő Európa-kupa-viadal.
A rendezvényen az autós szakágak vezetői is ismertették terveiket, azt, hogy mit várnak az előttünk álló idénytől. A gokartban Moldován András mindenekelőtt a mezőny bővülésében bízik, csakúgy, mint a ralikrossz szakágvezetője, Adorján László. Utóbbiban egyébként azzal kívánják növelni a versenyzési kedvet, hogy pénzdíjjal jutalmazzák az éllovasokat. A terepralis Ormos István az egyre növekvő létszámú dakaros csapatokról beszélt, valamint az egyre színvonalasabb hazai sorozatról. Az autókrosszosok közé Botka Endre minél több fiatalt vár, akik lehetőséget kapnak a tanulásra, hogy utóbb akár a raliban is kamatoztassák a tudásukat. A gyorsasági autósportban a Major József vezette bizottság úgy döntött: átveszi a nemzetközi szövetség pontozási rendszerét annak érdekében, hogy még izgalmasabb legyen a sorozat. És akkor a legnépszerűbb autós szakágról, a raliról. Dudás "Kokó" Gyula jó néhány újdonsággal szolgált az újságíróknak: ilyen például az aranylicenc (a válogatott keret tagjai kapták), amelynek tulajdonosa kérheti a kétpercenkénti indítást (ennek a murvás viadalokon van jelentősége a por miatt). Beszélt a Skoda által kiírt prológ- és szuperspeciális bajnokságról, valamint arról, hogy végre a hazai pályákon is láthatjuk a vb-futamokon már két éve sikerrel szereplő Szuper1600-as Suzuki Igniseket. A szakág az idén is gondol a beteg gyerekekre: tavaly videóval, tévével és ralikazettákkal kedveskedtek a versenyzők a különböző kórházak gyerekosztályainak, az idén pedig a Nebáncsvirág Alapítvány által támogatott hátrányos helyzetű apróságokkal igyekeznek megismertetni a rali szépségeit.
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
4 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
4 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
4 órája
Ezek is érdekelhetik