Teljes csapattal a hazaiak

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.03.23. 20:49
Címkék
Véglegessé vált a március 25. és 27. között Győrben sorra kerülő légfegyveres Európa-bajnokság indulói listája. Eszerint 43 ország 586 versenyzője áll majd lőállásba a tizenhat  nyolc junior- és nyolc felnőtt-  számban.
Az edzőkkel és egyéb segítőkkel együtt azonban közel 900-an érkeznek a városba, nem csoda, hogy kiadó szállodai szobát már nem nagyon találni a verseny idejére.Hazai rendezésű Eb révén természetesen a honi szövetség teljes csapatot – azaz számonként 3-3 főt – nevezett, akik között hat olimpiai kvótásunk: Sidi Péter, Joó Éva, Krzyzewsky Beáta (puska), Simon Attila, Csonka Zsófia és Erdős Dorottya (pisztoly) neve is megtalálható. Közülük az utóbbi időszak versenyeredményei alapján az Európa-bajnok és vb-bronzérmes komáromi Sidi van a legjobb formában, aki pár napja például Dortmundban, a nemzetközi mezőny színe-javát felvonultató puskásmezőnyben tudott dobogóra állni. S noha futócéllövőink közül senkinek sem sikerült kiharcolnia az athéni ötkarikás részvételt – igaz, Sike Józsefnek még megpályáznak egy szabadkártyát –, azért a Sike, Tasi Tamás, ifjabb Laczik Zsolt hármasban minden világversenyen benne van a remek – érmekkel alátámasztott – szereplés lehetősége.A mezőnyről szólva egyébként a női légpuskások és a férfi légpisztolyosok viszik a prímet, az előbbieknél ugyanis 77, míg az utóbbiaknál 72 nevet regisztráltak, emiatt plusz lőállásokat kellett felállítania a rendezőknek.A versenyprogram tehát csütörtökön a junior puskás fiúkkal és a futócéllövők 40 vegyes számával kezdődik, de a résztvevők már szerdán főszerephez jutnak, ekkor rendezik meg ugyanis az ünnepélyes megnyitót, ahol a nemzeti színű zászlók mögött valamennyi lövő felvonul majd.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
1 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik