A hölgyeknek nem sikerült

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.03.23. 20:47
Címkék
Míg a férfiak kilenc olimpiai kvótát szereztek meg, a magyar női birkózók nem tudták kiharcolni az athéni szereplés jogát.
Tavaly, a New York-i vb-n az első öt helyezett jutott ki az olimpiára, Sastin Marianna negyedik lett az 59 kilósok mezőnyében, de sajnos ez a súlycsoport nem szerepel az olimpiai műsorán, csak a 48, 55, 63 és 72 kilós kategóriák. Két héttel ezelőtt az első kvalifikációs versenyen, Tuniszban is kvóta nélkül maradtak a magyar hölgyek, és a hét végén Madridban sem jártak szerencsésebben.Az 55 kilósok mezőnyében Godó Kitti, a 2002-es felnőtt-vb hatodik helyezettje kikapott egy indiai birkózótól 4:1-re, a svájci Tokar már nem állt ki ellene sérülés miatt, de ez kevés volt a csoportból való továbbjutáshoz, és végül a 13. helyen végzett. Szerencse Mónika 63 kilóban két sima vereséggel búcsúzott (23. hely), a 72 kilósok között viszont Soós Rita közel járt a továbbjutáshoz. A mongol Burmaa ellen 4:4-re mérkőzött, bírói döntéssel, kevesebb intéssel nyert, majd sajnos simán kikapott a spanyol Maidertől. A holland Admiraalt tussal verte, ám a körbeverések úgy alakultak, hogy a mongol jutott tovább a négyesből, az a mongol, akit a végül 9. helyet megszerző magyar lány megvert, az a mongol, aki később meg sem állt az olimpiát érő harmadik helyig…"Sajnáljuk, hogy nem sikerült, bíztunk benne, hogy jó sorsolással, jó formával valakinek sikerülhet egy kvótát elcsípnie, de nem jött össze – értékelt Madrid után Vámos Péter szakágvezető. – A magyar lányok nagyok fiatalok még, Kitti húsz, Mónika tizennyolc éves, tehát bőven van még idejük bizonyítani. Ezenkívül az olimpiára hihetetlenül nehéz volt kijutni, hiszen négy súlycsoportban, kategóriánként mindössze tizenketten indulhatnak Athénban, a két kvalifikáló versenyen a súlycsoportonkénti huszon-egynéhány indulóból csak az első három szerzett kvótát. Türelmesnek kell lennünk, hiszem, hogy két-három év múlva már az élmezőnyhöz fogunk tartozni, és remélem már a jövő évi budapesti vébén is sikerült meglepetést szereznünk." Női olimpiai kvalifikációs verseny, Madrid
A magyarok eredményei. 55 kg. Csoportmérkőzések: Tomar (indiai)–Godó 4:1, Godó– Tokar (svájci) 4:0 – küzdelem nélkül. 63 kg. Cs: Xiomara (venezuelai)–Szerencse 5:0, Meier (svájci)–Szerencse 8:3. 72 kg. Cs: Soós–Burmaa (mongol) 4:4 – kevesebb intéssel Soós nyert, Maider (spanyol)–Soós 7:0, Soós–Admiraal (holland) 2:0-nál Soós nyert tussal
Legfrissebb hírek

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 perce

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
5 perce

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
39 perce

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
55 perce

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik