Kovács Ágnes javuló formában

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2004.03.21. 21:15
Címkék
Kovács Ágnes három számban is döntőbe jutott az amerikai rövid pályás egyetemi bajnokságon, ám a dobogóra nem tudott "felúszni".
Mint ismeretes, 200 méter vegyesen és 100 méter mellen hatodik lett, magyar idő szerint vasárnap hajnalban pedig 200 méter mellen szerepelt. Nos, ott az ötödik legjobb eredményre volt képes a magyar olimpiai bajnok, aki – bár a helyezés nem erről árulkodik – egyre jobb formában versenyez mostanában. Mindezt tartja Turi György, Ági edzője is."Tudni kell, Ági hosszú időn át betegen versenyzett, mint kiderült, egy baktérium volt a bűnös. Szerencsére túl van rajta, mindez pedig az eredményein is látszódik. Vegyesen élete legjobbját úszta, száz mellen a második legjobbat és kétszáz mellen is jól úszott. Egyre jobban terhelhető, ennek megfelelően bízom abban, hogy a májusi, madridi Európa-bajnokságon sikerrel szerepel. Továbbra is tartom, vegyesen van a legtöbb lehetősége." – összegzett Turi, megjegyezve: az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb versenye zajlik a tengerentúlon. Nem téved nagyot… Amerikai rövid pályás egyetemi
bajnokság, College Station
bajnokság, College Station

Nők. 100 m gyors: 1. Joyce 53.15, 2. Vanassen 54.38, 3. Boutwell 54.49. 1500 m gyors: 1. Keller 15:49.14, 2. Burke 15:55.27, 3. Conway 16:00.70. 200 m hát: 1. Coventry 2:03.86, 2. Hölzer 2:05.55, 3. Coughlin 2:06.54. 200 m mell: 1. Kirk 2:20.70, 2. Steven 2:22.14, 3. Bernhardt, …5. Kovács Ágnes (magyar) 2:26.29. 200 m pillangó: 1. Descenza 2:06.02, 2. Sandeno 2:06.07, 3. Myers 2:06.33 (A nem jelölt nemzetiségű versenyzők amerikaiak)
Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
6 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
12 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
43 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik