Baggio válogatott lesz?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.17. 21:13
Címkék
"Beszélek vele, és ha örömmel veszi, akkor meghívom a válogatottba, mondjuk a spanyolok elleni április végi barátságos mérkőzésre. Ez nem könyöradomány lenne, hanem egyfajta jutalomjáték azért, amit a labdarúgásért és az olasz válogatottért tett. Megkapná a tízes mezt, mert ő azon tízesek közé tartozik, akik tagjai a labdarúgás történelmének."
A szerdán 65. születésnapját ünneplő Giovanni Trapattoni a sajtón keresztül ezekkel a szavakkal fordult Roberto Baggióhoz, a Brescia veterán klasszisához, aki vasárnap megszerezte 200. A-ligás gólját, és aki ebből az alkalomból bejelentette, hogy az idény végén befejezi a pályafutását. Az olasz szövetségben még nem döntötték el, miként akarják elbúcsúztatni az egykori aranylabdást, hiszen egyéb lehetőségek is felvetődtek: lehet, hogy Roby "csak" egy emlékérmet kap, és az is lehet, hogy díszvacsorán ünneplik meg a 1994-es világbajnokság ezüstérmesét, a 1990-es vb bronzérmesét.Mint ismeretes, Baggio nincsen túlságosan jó viszonyban Trapattoni szövetségi kapitánnyal, mert nem válogatta be őt a 2002-es vb-n részt vevő keretbe. Ennek ellenére sokan azt tanácsolják Baggiónak, hogy fogadja el Trap feltételes meghívását, míg mások szerint nevetséges lenne Copfocskát újra a nemzeti együttes kék mezében látni. ---- C ---- A
Legfrissebb hírek

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
5 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
17 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
29 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
35 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

Tenisz
43 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik