Harcba szállnak a vigaszdíjért

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.16. 22:39
Címkék
Mindkét csapat számára a lehető legrosszabb pillanatban érkezett el az Olasz Kupa döntőjének első felvonása.
Thuram (fent) védômunkájára szüksége lesz a Rómában fellépô Juventusnak
Thuram (fent) védômunkájára szüksége lesz a Rómában fellépô Juventusnak
Thuram (fent) védômunkájára szüksége lesz a Rómában fellépô Juventusnak
Thuram (fent) védômunkájára szüksége lesz a Rómában fellépô Juventusnak
Thuram (fent) védômunkájára szüksége lesz a Rómában fellépô Juventusnak
Thuram (fent) védômunkájára szüksége lesz a Rómában fellépô Juventusnak
A Juventus egy hete a Deportivo ellenében kiesett a BL-ből, ráadásul vasárnap a Milan elleni vereség után gyakorlatilag bajnoki álmainak is búcsút inthetett, azaz az idény eleji célok közül a két legfontosabb egyszerre vált semmivé. A Laziónál valamivel jobb a helyzet, de itt az "kavar be a képbe", hogy a csapatra vasárnap este városi derbi vár a Roma ellen, és a szurkolók alighanem jobban örülnének a bajnoki részsikernek, mint a Juventus elleni diadalnak. (A legjobban persze azt szeretnék, ha mindkét meccset megnyerné a gárda.)
A Lazio háza táján friss hír, hogy Claudio López nem vesz részt a mérkőzésen, mert a napokban – tisztázatlan körülmények között – holtan találták anyai nagyapját Argentínában, és hazautazott a temetésére. A sérültek, illetve betegek közül Mihajlovics és Liverani jobban van, míg Muzzi bokaszalag-húzódása súlyosnak tűnik, így a kékek kezdője többé-kevésbé hasonlít majd a vasárnap az Udinese ellen látott tizenegyre. "Azt várom a csapatomtól, hogy látványos futballt játsszon, bár nem lesz könnyű dolgunk, mert a Juve a Milan elleni meccs elején is bebizonyította, hogy remek csapat, és mert a torinóiak szerintem harapni fognak a bajnoki kudarc miatt" – jósolta a mérkőzés előtt Roberto Mancini, a Lazio edzője.
A Juventusnál továbbra is sok a hiányzó, a sérült Del Piero, Trezeguet, Zambrotta, Montero, Birindelli és Iuliano mellé az eltiltott Ferrara is "felzárkózott", így Marcello Lippi kénytelen volt öt juniorral feldúsítani a keretét. Lippi mester szavai: "Az Olasz Kupa rendkívül fontos a számunkra, hiszen mi lennénk az első olasz csapat, amely tízszer hódította el a trófeát, és azért is, mert a bajnokság második helye mellett már csak ez az egy célpontunk maradt meg." (A L’Équipe című sportnapilap szerint egyébként nem igaz, hogy a Juve előszerződést kötött Olivier Kapóval, a francia labdarúgás egyik nagy ígéretével.)
Ami a statisztikát illeti, a két gárda kilencedik alkalommal találkozik az Olasz Kupában, és eddig tökéletes egyensúlyban van a mérlegük: kétszer a Lazio, kétszer a Juve nyert, négyszer pedig döntetlenre mérkőztek egymással. Ebben a sorozatban a római kékek legutóbb 2000. január 25-én nyertek a "zebrák" ellen (2–1-re), míg a torinóiak legutóbb 1995. március 8-án diadalmaskodtak a "sasok" fölött (1–0).
A Lazio az ötödik döntőjét játssza, és eddig háromszor nyert, míg a Juve tizenharmadszor szerepel a Coppa Italia fináléjában, és kilenc győzelem van a "számláján".
Az érdeklődésre jellemző, hogy kedd estig 58 000 jegy kelt el elővételben.

Olasz Kupa, döntő, 1. mérkőzés:
Lazio–Juventus

Róma, 21.00 (Tv: RAIUNO)
V: Collina
A várható kezdőcsapatok:
LAZIO: Peruzzi – Oddo, Mihajlovics, Stam, Favalli – Fiore, Giannichedda, Albertini (Liverani), César – S. Inzaghi, Corradi
JUVENTUS: Buffon (Chimenti) – Thuram, Tudor, Legrottaglie, Pessotto – Camoranesi, Conte, Tacchinardi, Appiah – Di Vaio, Miccoli
A visszavágót május 12-én játsszák.

A legutóbbi 10 győztes
1994 Sampdoria
1995 Juventus
1996 Fiorentina
1997 Vicenza
1998 Lazio
1999 Parma
2000 Lazio
2001 Fiorentina
2002 Parma
2003 Milan
Legfrissebb hírek

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
15 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
26 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
32 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, ő a harmadik elődöntős

Tenisz
41 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik