Kliment közel a kvótához

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.03.13. 23:03
Címkék
Taskent valóban a világ vége. A mobiltelefonok nem mindig hívhatók, az onnan küldött sms-üzenetek három kérdőjellel érkeznek Magyarországra, a nem csekély téttel bíró, olimpiai kvalifikáló eseménynek pedig furamód nincs honlapja  így meglehetősen korlátozott mennyiségben érkeztek információk szerkesztőségünkbe a magyar birkózók szombati produkciójáról.
Egy jó és egy rossz hír azonban bizonyos. A 60 kilós Kliment László élete első jelentős felnőttvilágversenyén legyőzte csoportjában mindhárom ellenfelét, az észak-koreai, a moldáv és a spanyol birkózót is. Vasárnap a nyolc között folytathatja, és egy azeri versenyzővel néz farkasszemet az elődöntőbe jutásért, egyszersmind az olimpiai kvótáért. A 74 kilós Berzicza Tamás legyőzte iráni ellenfelét, ezzel túl van a nehezén, míg másik vetélytársa, a távolból verhetőnek hangzó bosznia-hercegovinai birkózó, így minden bizonnyal ő is továbbjut a csoportjából. A legjobb 16 között következő ellenfele egy román versenyző. A rossz hír Kiss Balázs szereplésével kapcsolatos, nevezetesen kubai és szerb-montenegrói ellenfelétől is kikapott, így ő üzbegisztáni szereplésének végéhez érkezett.Két súlycsoportban tehát még maradt esély a kvótaszerzésre, különösen Kliment eddigi menetelése bravúros, így reméljük, vasárnap örvendetes hírek kelhetnek útra Magyarország felé a nagyon, de nagyon távoli Taskentből – talán meg is érkeznek…
Legfrissebb hírek

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
14 perce

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
20 perce

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
54 perce

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik