Győrffy újra edz

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.03.11. 22:08
Címkék
Győrffy Dóra hiányzott a fedett pályás világbajnokságról. A BEAC magasugrója remek formában várta a téli idényt, ám az első versenyén megsérült. Beszakadt a vádliizma, ezért a múlt hét végén csak a Budapest Sportaréna lelátójáról követhette az eseményeket.
– A vébé első két napját nagyon élveztem – nyilatkozta Győrffy. – Vasárnap, a magasugrás döntőjének napján azonban rossz érzés volt a nézőtéren ülni.– Kívülről hogyan látta a versenyt?– Rendkívül erős a mezőny, 196 centiméter kellett a döntőbe jutáshoz. A selejtező alapján arra számítottam, hogy a fináléban öten is átjutnak a két méteren. A két orosz és a két ukrán lány különösen jól mozgott. Végül 197 centiméter is elég volt a dobogóhoz. Ettől még keserűbb lett a szám íze.– Mi a véleménye a győztesről?– Nem gondoltam, hogy Jelena Szleszarenko fog nyerni, hiszen még fiatal, kérdés volt, hogy mire képes egy ilyen nagy világversenyen. Tavaly az Universiadén harmadik volt.– Most viszont a 208 centis világcsúcsmagasággal is megpróbálkozott. Igaz, a harmadik kísérletét kihagyta. Vajon miért? – Én sem értem. Kétszer már megjavította az egyéni csúcsát, ő volt a győztes, talán nem tudta összeszedni magát. – Milyen volt a többi magyart figyelni?– Nagyon sajnáltam, hogy senkinek sem sikerült a döntőbe jutnia. Azoknak a szereplése viszont tetszett, akik egyéni csúcsot értek el. Különösen Boros Lacié, aki élete első világversenyén minden magasságot elsőre ugrott, és a 227 centiméteres országos fedett pályás csúcson is volt biztató kísérlete.– Mikor fog újra versenyezni?– Talán májusban. Már elkezdtem edzeni, igaz, csak óvatosan. Örülök, hogy gyógyul a lábam, úgy tűnik, áprilisban kemény munkát is végezhetek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik