Sportlövészet: Ausztrál diadal

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.03.01. 21:54
Címkék
Mind a nyolc magyar kvótás sportlövő  Igaly Diána (skeet), Krzyzewsky Beáta, Joó Éva, Sidi Péter (puska), Csonka Zsófia, Erdős Dorottya, Simon Attila (pisztoly) és Pálinkás Lajos (gyorstüzelő pisztoly)  részt vesz a Világkupa-sorozat második fordulóján, Sydneyben, a nyitó számban azonban egyik versenyzőnk sem volt érdekelt.
A női trapban - merthogy arról van szó –, végül hazai győzelem született, az ausztrál Stacey Roiall leckéztette meg a mezőnyt. Érdekesség, hogy a döntőben nem az érmekért, hanem az ötödik-hatodik helyért alakult ki szétlövés, ám az olasz Santasilia és a kínai Csu Csao nem sokáig húzta az időt, rögtön az első lövéssel eldöntötte – az előbbi javára – a párviadalt. A folytatásban már a mieink is szerephez jutnak majd, akik közül akadnak, akik a március végi győri légfegyveres Európa-bajnokságra "hangolnak", míg a többiek a hosszú téli kihagyást követő első nemzetközi versenyüket élvezhetik.Világkupa-verseny, Sydney
Nők.
Nők.
Trap (75 korong, 23 induló): 1. Stacey Roiall (ausztrál) 94 (70), 2. Ma Huj-ke (kínai) 90 (69), 3. Takeba (japán) 85 (67), 4. Pelosi (olasz) 82 (65), 5. Santasilia (olasz) 84/1 (20), 6. Csu Csao (kínai) 84/0 (20)

Nemzetközi bajnokság, Nyitra
A dobogós magyarok eredményei. Férfiak.
Légpuska. 1. nap: …3. Kőhalmi István 697.3 kör (594). Légpisztoly. 1. nap: …2. Papanitz Zoltán 678.0 (580). 2. nap: 1. Papanitz 677.9 (578), …3. Győrik Csaba 673.2 (575). Futócél, 30+30 lövés: 1. Sike József 678.7 (582), …3. Laczik Zsolt 670.9 (574). Futócél, 40 vegyes: 1. Laczik 388, 2. Sike 386, 3. Tasi Tamás 386. Nők. Légpuska. 1. nap: …2. Vincze Kinga 493.1 kör (392). Légpisztoly. 1. nap: 1. Sike Renáta 476.4 (380). 2. nap: 1. Sike 477.1 (380), …3. Takács Kornélia 470.7 (378). Futócél, 20+20: 1. Keczeli Bianka 379, 2. Kuti Orsolya 365, 3. Szilágyi Nikolett 355. Futócél, 40 vegyes: 1. Keczeli 375, 2. Kuti 357, 3. Szilágyi 353
Legfrissebb hírek

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
10 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
33 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
38 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
54 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik