Deák Katalin fedett pályán is nyert

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.02.07. 23:00
Címkék
A hét végén az Olimpiai csarnokban rendezik meg a többpróbázók fedett pályás országos bajnokságát. Az ötpróbázónők versenye már szombaton véget ért, a bajnoki címet a tavaly szabadtéren hétpróbában is első Deák Katalin szerezte meg.
A Ferencváros atlétanője három számban (60 m gát, súlylökés, távolugrás) végzett az élen. Gáton 8.81 másodperces egyéni csúccsal kezdett, magasban 165 centimétert ugrott, súlyban 11.92 méterig jutott. Földessy Csaba tanítványa legerősebb számában, a távolugrásban ezúttal 618 centiméterrel utasította maga mögé a mezőnyt, s a 800 méter előtt olyan nagy előnnyel állt az élen, hogy csak a táv teljesítésével kellett foglalkoznia.A Marathon AC versenyzője, Skoumal Réka szokásához híven erős iramban futotta végig ezt a távot, és feljött a második helyre. A bronzérem a Honvédban sportoló Óvári Zitának jutott.A hétpróbázók elhúzódó küzdelmében az első nap után Kürtösi Zsolt biztosan vezet.Boros sima győzelme

Dunaújváros. Jóllehet a dunaújvárosi viadaltól az utolsó pillanatban több külföldi versenyző is visszalépett – köztük a kétszeres Európa-bajnok, szerb-montenegrói Dragutin Topics –, az érdeklődők izgalmas versenynek lehettek szemtanúi. Elsősorban a kecskeméti Boros László villogott, aki a 214, majd a 220 centit is elsőre, a 224-et pedig harmadikra vitte. Ekkorra már nem volt riválisa, megpróbálkozott az országos rekordot jelentő 228-cal is, de az még kifogott rajta.

Fedett pályás verseny, Dunaújváros
Magasugrás: 1. Boros László (KARC) 224, 2. Hon (cseh) 214, 3. Branco (szerb-montenegrói) 214, 4. Vaskó Zoltán (ARAK) 210, 5. Fehér Román (DAC) 210, 6. Palcar Ondrej (cseh) 205

Fedett pályás többpróba országos
bajnokság, Olimpiai csarnok

Férfiak. Hétpróba. A verseny állása az első nap után: 1. Kürtösi Zsolt (PVSK) 3209 pont (7.28, 703, 15.01, 201), 2. Váczi M. (Royal Sped ZAC) 2973 (7.22, 691, 12.18, 195), 3. Skoumal (TFSE) 2920 (7.10, 689, 11.14, 192)
Nők. Ötpróba. Bajnok: Deák Katalin (FTC, edző: Földessy Csaba) 3978 (8.81, 165, 11.92, 618, 2:31.67), 2. Skoumal (Marathon AC) 3915 (8.88, 171, 10.36, 571, 2:21.89, 3. Óvári (Honvéd) 3869 (9.12, 171, 11.21, 588, 2:29.82)
További versenyszámok
Férfiak. 200 m: 1. Béres Sándor (Szegedi VSE) 22.40, 2. Pokol (DSC) 22.58. 800 m: 1. Venzel Miklós (DSC) 1:56.99, 2. Kovacsevics (szerb-montenegrói) 1:57.91, 3. Kőműves (PVSK) 1:58.14. 3000 m: 1. Medgyes Gábor (Gödöllői EAC) 9:07.55, 2. Zsebeházy (MAC-NS) 9:10.49. Rúd: 1. Jäger Ákos (Gödöllői EAC) 460, 2. Sátor (TFSE) 460. Távol: 1. Margl Tamás (TSC-Geotech) 746, 2. Dömötör (KSI) 743. Súly: 1. Sinkó Árpád (szerb-montenegrói) 16.95, 2. Sallai (NYVSC) 16.72, 3. Kürthy (MTE) 15.90
Nők. 200 m: 1. Turcsik Katalin (TFSE) 25.65, 2. Pósa (Szegedi VSE) 26.56. 800 m: 1. Ivana Popovics (szerb-montenegrói) 2:13.83, 2. Járay (Delfin SE) 2:13.92, 3. Pásti (DSI) 2:15.01. 3000 m: 1. Badis Anissa (Győri Dózsa) 10:40.62, 2. Biacsi B. (Szegedi VSE) 10:54.65. Magas: 1. Erős Enikő (MAC-NS) 174, 2. Magyar (TFSE) 170. Rúd: 1. Lendvai Zsuzsa (Honvéd) 390, 2. Hipeller (TFSE) 350. Hármas: 1. Ajkler Zita (NYVSC) 13.34, 2. Babos (Győri Dózsa) 12.73. Súly: 1. Kürti Éva (NYVSC) 16.82, 2. Sevcsics (szerb-montenegrói) 13.85, 3. Máté (CSASE) 12.97
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik