Talán sokan még most sem hiszik el, pedig igaz: a magyar jégkorong-válogatott a székesfehérvári jégcsarnokban este 7 órakor a kanadai nemzeti csapat ellen lép jégre. Az esemény iránti felfokozott érdeklődést jelzi, hogy a találkozóra ilyen sem volt még a magyar hoki történetében a belépők egyetlen nap alatt elfogytak, s bár Fehérvárott mindössze körülbelül 3000 szerencsés szurkoló lehet jelen a nagy eseményen, az igények alapján a Budapest Sportarénát is könnyedén megtölthették volna a szervezők. A sportág őshazájának válogatottja hétfő este megérkezett Budapestre, ahonnan a kedd délelőtti edzést követően (a vendégek a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnokban tréningeznek) indulnak Fehérvárra, hogy miként azt a találkozó szlogenje is mondja a jégkorong királyai a királyok városában lépjenek jégre. Összeállításunkkal a találkozó hátterének megismeréshez szeretnénk segítséget nyújtani.
A vendégcsapat egyik legnagyobb csillaga Paul DiPietro, aki 1993-ban a Montreal Canadiens játékosaként nyert Stanley-kupát. Bizonyára Székesfehérvárott is megmutatja, hogy mi mindent tud a jégkorong tudományából
A vendégcsapat egyik legnagyobb csillaga Paul DiPietro, aki 1993-ban a Montreal Canadiens játékosaként nyert Stanley-kupát. Bizonyára Székesfehérvárott is megmutatja, hogy mi mindent tud a jégkorong tudományából
Paul DiPietro a Székesfehérváron jégre lépő kanadai sztárcsapat egyetlen NHL-bajnok játékosa, aki 1993-ban a Montreal Canadiens együttesével magasba emelhette a Stanley-kupát. Bár a mostani keretben vannak olyan hokisok, akik jelenleg talán még nála is nagyobb sztárok, úgy gondoltuk, nem mindennap adatik meg egy NHL-bajnokkal csevegni… – Amikor nemrég a szlovák válogatott járt Magyarországon, az ottani közvélemény hevesen tiltakozott, hogy egy világbajnok csapat miért alacsonyítja le magát egy B-csoportos, divízió–1-es gárdához. Önökben is akadnak ehhez hasonló negatív érzések? – kérdeztük a svájci Zug centerét. – Nem, egyáltalán! Már beszéltünk egymással telefonon a fiúkkal, és mindnyájan nagyon örülünk a magyarországi látogatásnak. Valóban annyira szép város Budapest, mint amilyennek mondják? – Mi, magyarok mi mást is mondhatnánk, mint hogy csodaszép. De majd meglátja… Önök azonban nem Budapesten játszanak majd, azt ugye tudja? – Igen, de ne kérje még véletlenül sem, hogy a város nevét kimondjam. – Kanadai hokis meglehetősen ritkán jár Magyarországon. Nem mostanság, egészen pontosan 1937-ben játszott nálunk legutóbb a kanadai válogatott. Tud valamit a magyar hokiról? – A magyar hokiról? Ôszintén? – Csakis. – Nem sokat. No jó, bevallom, semmit. De ez nem jelenti azt, hogy lebecsülnénk önöket. Szívesen járjuk a világot, jó kis buli lesz a magyarok elleni meccs, meg utána a svájci Skoda-kupa is. Nagyon örülünk, ha hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az országban, ahol jégre lépünk, az emberek még inkább megszeressék a hokit. Ezenkívül egy kanadai játékos számára mindig hatalmas megtiszteltetés hazája válogatottjában szerepelni. Várva várjuk a mérkőzést!
Névjegy
PAUL DIPIETRO Született: 1970. szeptember 8., Sault St. Marie, Ontario, Kanada Állampolgársága: kanadai Magassága/testsúlya: 175 cm/82 kg Posztja: center Klubjai: Sudbury (OHL, 1986–90), Fredericton Canadiens (AHL, 1990–94), Montreal Canadians (NHL, 1990–95), Toronto Maple Leafs (NHL, 1995–96), Saint John’s Maple Leafs (AHL, 1996), Houston Aeros (IHL, 1996), Las Vegas thunder (IHL, 1996), Los Angeles Kings (NHL, 1997), Phoenix Roadrunners (IHL, 1997), Cincinnati Cyclones (IHL, 1997), Kassel Huskies (Németország, DEL, 1997/98), Ambri-Piotta (Svájc, 1998), EV Zug (Svájc, 1999- ) Legjobb eredménye: Stanley-kupa-gyôztes (1993-ban a Montreal Canadiansszel), az NHL-ben pályafutása során 223 mérkôzésen 101 pontot ért el (42 gól+59 assziszt)
– Beszéljünk egy kicsit az ön pályafutásáról. Mire emlékszik legszívesebben az NHL-es korszakából? Gondolom, az 1993-as évre… – Nálunk minden kisfiú álma, hogy egyszer NHL-es hokijátékos legyen, és hogy magasba emelhesse a hatalmas Stanley-kupát. Nekem ez megadatott, úgyhogy boldog ember vagyok. A sikerhez jócskán hozzá is tudtam tenni a magam részét, hiszen abban a rájátszásban kilencszer találtam be az ellenfél kapujába. Felejthetetlen élmény volt. Az emlékeket, a bajnoki gyűrűt már soha nem veheti el tőlem senki… – Némi keserűséget érzek a hangjában… – Igen, utána még néhány évadot játszottam az NHL-ben, majd nehéz időszak következett, lekerültem az alacsonyabb rangú bajnokságokba, az IHL-ben, AHL-ben tengődtem. Nagyon nehéz bekerülni a világ legerősebb bajnokságába, és nagyon könnyű kikerülni onnan. Egy-két sérülés, néhány gyengébb mutató és máris könyörtelenül kipenderítik az embert. Elegem lett, és elfogadtam egy európai ajánlatot, a német Kassel Huskies csapatához igazoltam. Az a periódus sem volt sokkal könynyebb, távol a hazámtól. De végül minden jól alakult, ma már hálás vagyok a sorsnak, hogy Európába kerültem. Remekül érzem magam a Zugban, Svájc csodálatos, gyönyörű ország, jó hokival. – Ha nem titok, az NHL-es fizetéséhez képest milyen arányú pénzt keres Svájcban? – Egyáltalán nem titok, egy meghatározó svájci játékos évi kétszázötvenezer–háromszázezer svájci frankot keres. Otthon persze több volt a fizetésem, de itt sem panaszkodom. Nem minden a pénz, a svájci bajnokság jó erős, és lényeg, hogy a Zugban számítanak rám, hogy fontos része vagyok az együttesnek. – A magyarok ellen jégre lépő kanadai válogatottban önhöz hasonlóan európai idegenlégiósok játszanak majd. Milyen erősségű ez a keret? Véletlenül se értse félre, de hányadik válogatottja ez Kanadának? – Kanadában tényleg sok jó hokis van, szerintem négy-öt válogatottat is össze tudnánk állítani, de szerintem a mostani csapat is nagyon erős. Jeff Shantz, Hnut Domenichelli például tavaly még az NHL-ben játszottak, Jamie Heward és Jan Alston tagjai voltak a tavalyi világbajnok csapatnak. Aztán itt van még Stacey Roest, ő lett a legjobb játékos, az MVP tavaly a decemberi Spengler-kupán, amelyet egyébként meg is nyertünk Davosban. Mike Maneluk, a Lugano csatára meg vezeti a nem gyenge svájci bajnokság góllövőlistáját, és még sorolhatnám. Ez azért nem lehet rossz csapat, ugye? Mindent meg fogunk tenni hazánk válogatottjáért. Különben meg, majd meglátja a jégen, mit tudunk…