Nem az olimpiáért csinálják

– Négyszeres világbajnok, ha jól tudom, több is akad a repülő hollandisok között, őket júliusban, Warnemündében szeretnénk befogni. Ez a mostani, januári verseny ugyanis még 2003-hoz tartozott, csak az ausztráliai helyszín miatt csúszott ki a naptári évből. Jövőre viszont a mi klubunk, a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet lesz a rendező, ott mindenképpen indulunk, és ha már ott vagyunk… – mondja Majthényi Szabolcs kormányos.
– Eszerint önöket nem bénítja a hazai szereplés lehetősége? Vannak ugyanis, akik inkább hátránynak nevezik a jól ismert pályát.
– Az biztos, hogy otthon el sem tudnak képzelni mást, mint hogy te nyerj, ami tényleg elég nyomasztó. Ráadásul egy perc nyugta sincs az embernek, mindig mindenki utoléri, ha máshogy nem, telefonon, úgy pedig képtelenség maximálisan a versenyre koncentrálni. Éjjel-nappal ugyanis nem lehet menekülni a nyilvánosság elől. No és akkor még nem beszéltünk a Balatonról. Kilencvenhatban hazai pályán többek között azon ment el a győzelmünk, hogy onnan vártuk a szelet, ahonnan mindig is jönni szokott, erre persze akkor egyszer nem onnan jött. Ezzel együtt örülünk, hogy a Spartacus rendezheti meg a világbajnokságot, mert azért előnye is van ennek, ott van mindjárt a kisebb költségvetés.

– A korábbi évekhez hasonlóan a melbourne-i világbajnokságot is zömében saját zsebből finanszírozták?
– Ennyire azért nem állunk jól anyagilag. Nem, a szövetség és az egyesületünk fizette az utat, mivel mi voltunk a címvédők. Remélem, sikerült meghálálni a bizalmat.
– Elárulja, hogy körülbelül mennyibe került a részvételük?
– Pontosan nem tudom megmondani, hiszen csak a hazaérkezésünk után számolunk el, de körülbelül egymillió forintról van szó.
– Kényes kérdés jön, felkészült?
– Sejtem, mi következik…
– Mennyiben változott meg a mezőny létszáma és összetétele, amióta a repülő hollandi osztály lekerült az olimpia programjáról?
– Létszámában ugyanakkora, mint korábban volt, csak valamivel gyengébb. Az élmezőnyből ugyanis néhányan átültek más hajóba.
– Olyanba, amely még szerepel a nyári játékokon?
– Nem jellemző, inkább nagyhajóba, és vagy pálya-, vagy óceáni versenyeken indulnak. Ahhoz ugyanis, hogy valaki olimpiai osztályra váltson, kifejezetten vékony alkat szükséges. A kétszeres világbajnok Paul Forster például ilyen, így ő 470-esben is jól megy. Mi viszont már juniorkorunkban is túlsúlyosak voltunk a 470-esbe, most meg legalább negyven kilóval vagyunk nehezebbek, mint az ideális. De ha nem így lenne, akkor sem váltanánk, mert nem jelent számunkra kihívást. Olyan ez, mintha a Formula–1 után teherautóval próbálkoznánk. Egyszóval a hollandit szeretjük, azért versenyzünk itt, és nem azért, mert így könnyebben nyerhetünk. Az persze igaz, hogy már nem olyan kiélezett a küzdelem, de talán emiatt a hangulat is jobb. Meg ezt amatőrként is lehet csinálni, mi pedig amatőr sportolók vagyunk, hiszen egyikünk sem ebből él, hanem van mellette rendes munkánk.

– Az óvások azért azt mutatják, hogy az indulók így is halálosan komolyan veszik a versenyt. Önöket például miért óvta ki egy futottak még kategóriás páros a hatodik futamból?
– Hát erre csak azt tudom mondani, hogy valószínűleg be akart kerülni az évkönyvekbe. Mivel az eredményével nem sikerült, gondolt egyet, és kióvott bennünket.
– Valójában mit nehezményeztek a hollandok?
– A vitorlázásban, a közúti közlekedéshez hasonlóan, létezik a jobbkéz-szabály. Vagyis aki jobbról kapja a szelet, annak van elsőbbsége. Abban az esetben a hollandoknak volt, és mi szépen meg is adtuk nekik, ám ők az ellenkezőjét állították. A versenybírók előtt az ő szavuk állt a miénkkel szemben, mert más tanú nem volt, és végül a már ismert döntés született.
– Nem lehet, hogy a mezőny épp kezdte megelégelni, hogy rendre az élbolyban végeznek?
– Inkább a zsűri részéről éreztem ezt, amelynek minden tagja angolszász volt…
– Végül nagy kárt nem tudtak okozni, hiszen egyébként is azt az eredményüket ejtették volna ki.
– Igen, nem volt egy jó nap. Ritkán fordul elő, hogy ennyire szorosan veszi a mezőny az első bóját. Le is takarták rendesen a szelünket, mire az élboly szépen elment mellettünk. Ráadásul még a futamot is lerövidítették. Így is sikerült a huszadikról fölkapaszkodnunk a tizennegyedik helyre, ám az óvás miatt elvesztette a jelentőségét az erőfeszítésünk. Szerencsére csak ez az egy futamunk volt gyenge, a többin az első hatban végeztünk.
– Technikai gondjuk akadt menet közben?
– Andrásnak egyszer eltört a trapéza, de sikerült meghegesztenünk. Szóval nem volt okunk panaszra.
– Kinn maradnak még néhány napot Ausztráliában, vagy máris utaznak haza?
– Csak tizennyolcadikán megyünk haza, addig szétnézünk egy kicsit. A hajót már összepakoltuk, mivel pénteken indul a konténer Európába. Mi pedig északra megyünk, Brisbane környékére, ahol én elsősorban szörfözni szeretnék, András meg, gondolom, inkább a családjával lesz együtt. Sydneyt is tervbe vettük, de majd meglátjuk, hogyan alakul.
– A hajójukhoz mikor jutnak újra hozzá?
– Március elejétől lehet kivenni a konténerből, de lehet, hogy csak áprilisban megyünk el érte Hollandiába, mert akkor már tudunk vele egyet versenyezni is.
– Hogy bírják addig vitorlázás nélkül?
– Hosszú idő, kétségtelen, de most úgyis dolgoznunk kell. Nekem már halmokban állnak a feladatok az asztalomon, és András is repül már a hazaérkezésünk utáni hajnalon.
– Az átállásra nem is hagynak időt?
– Majd csak megoldom valahogy, András meg pilóta, nála az átállás valahogy másként működik.