Villásreggeli Abujában

Ugyanis komoly és nem minden alapot nélkülöző feltevés szerint a legújabb olimpiai botrány mögött zimbabwei politikai és sportvezetői szándékok húzódnak meg. Nem mintha tovább kívánnánk bonyolítani az ügyet, de még az is okvetlenül a bevezetőhöz tartozik, hogy a történet főeseményét képező villásreggeli színhelye, amely a botránykavarás alkalmát szolgáltatta, a nigériai Abuja volt.A szóban forgó "sportreggelire" szóló meghívókat Tony Blair brit kormányfő küldte a városban a közelmúltban ülésező Commonwealth-országok (a Brit Nemzetközösség utódszervezete – a szerk.) képviselői számára. Hogy teljesen képben legyünk: köztudott, 2012-ben London nyári olimpiai játékokat óhajt rendezni. Ehhez mindenekelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kiváló tagjainak szavazatait szükséges elnyerni. Ismert azonban az is, hogy Nigériában a nemzetközi értekezlet egyik legfőbb témája nem a sport, hanem Zimbabwe tagságának helyreállítása volt, amelyet a testület 2002-ben felfüggesztett, mert az immár több mint húsz éve hatalmon lévő Robert Mugabe elnök az ellenzék megfélemlítésének eszközeitől sem visszariadva nyerte el ismét a mandátumát, majd radikálisan elkezdte "gyorsított földreformját". Utóbbi lényege, hogy a legtehetősebb fehér gazdálkodók nagybirtokait állami hozzájárulással a lakosság túlnyomó többségét alkotó színesbőrűeknek juttatja. A következmények, a részletek idegenek egy sportlaptól elvárható tartalomtól, a lényeg, hogy az őstelepesek alapvető jogait a Commonwealth keretei között védelmező britekkel és ausztrálokkal szemben Mugabe elnök engesztelhetetlen dühöt érez.Térjünk vissza a reggelizőasztalhoz! Köszöntőjében a brit kormányfő emlékeztetett a 2002-ben Manchesterben rendezett nagy sikerű Commonwealth-, azaz Brit Közösségi Játékokra, s arra a fontos és nemes kötelékre, amelyet a sport tart fönn a tagországok között. Szónoklata nem került nyilvánosságra, később is csak annak bizonyos részletei. Nem sokkal a reggeli után ugyanis Jacques Rogge, a NOB belga elnöke levelet írt a témában a szervezet brit tagjainak. Mind a háromnak, tehát Anna hercegnőnek, azután Craig Reedie-nek, a Brit Olimpiai Bizottság elnökének, s a 2002-ben a testületbe – pontosabban ennek sportolói bizottságába – bekerült Matthew Pinsent evezősnek. (Pinsent az immár halhatalan ötszörös aranyérmes Sir Steve Redgrave társa volt Sydney 2000-es játékain a győztes kormányos nélküli négyesben, sőt Barcelonában és Atlantában is olimpiai bajnokságot nyert, s tíz világbajnoki arany tulajdonosa.) Felvetődhet, a NOB elnöke miért nem egyenesen Tony Blairhez fordult a levelével? Egyszerű: a NOB tagjai az Olimpiai Charta előírásai szerint nem hazájukat képviselik a NOB-ban, hanem az olimpiai szervezetet saját hazájukban, ők tehát a NOB nagykövetei, s "főnökük" ezért fordul hozzájuk. Soraiban Rogge figyelmeztette a briteket, hogy a jelzett beszéd nem egyeztethető össze a NOB etikai kódexével, amely a Salt Lake City téli játékait megelőző korrupciós botrány után módosult, s kifejezetten tiltja a nemzetközi lobbizást az olimpiai játékokra pályázó városok tekintetében addig, amíg a NOB hivatalosan el nem bírálja a külön erre a célra összeállított kérdőíveit. Ez pedig nem történt meg eddig, London tehát még nem tekinthető kandidáló városnak; a tiltás érvényes.A BBC rádió értesülései szerint Blair reggeli beszédében a manchesteri sikert méltatta, egyben utalt a 2012-es olimpia rendezésére is: "Részben éppen a Brit Közösségi Játékok sikere volt az, amely ösztönözte olimpiai pályázatunkat. A remek sportrendezvény nemcsak Nagy-Britanniában és a közösség országaiban váltott ki rendkívüli érdeklődést, hanem a világ többi pontján is."Blair minden szavát kitüntetett figyelemmel követték Zimbabwéban, ahol jelenleg nincs elnöke a hazai olimpiai bizottságnak. Tommy Amos Ganda Sithole nemcsak hazájában mondott le, hanem ezt tette a NOB-tagságával Lausanne-ban és az Afrikai Olimpiai Bizottságok szervezetében elfoglalt főtitkári pozíciójával is. Rogge elnök ugyanis felkérte a hajdani pilótakiképzőt, sportújságírót, hogy vegye át főállásban a NOB nemzetközi kapcsolatokért kialakított apparátusának igazgatói posztját. Megtörtént, s aligha véletlen, hogy a rutinos riporter ne szentelt volna megkülönböztetett figyelmet mindarra, ami a nigériai értekezleten történt. Rogge így, gyanítható, első kézből és hivatalos úton értesült a villásreggeliről. A történeti hűség kedvéért azért hadd fűzzük hozzá: hasonló figyelmeztető levelet küldött annak idején az amerikaiaknak az US Open teniszbajnokság után, meg Moszkvába is a szeptemberi nagyszabású atlétikai versenyeket követően. Tudott, hogy mindkét metropolis ugyancsak jelölt a 2012-es játékokra, s állítólag mindkét helyszínen felhasználták a világeseményt az olimpia melletti lobbizásra. Magától értetődően tiltakozott és tisztázta a brit miniszterelnököt a Brit Olimpiai Bizottság elnöke, Mr. Craig Reedie és Mike Hooper, a Brit Közösségi Játékok igazgatója, valamint Pinsent is.Blair beszédét többféleképpen lehet értelmezni, de ki tagadhatná, hogy lelkesült szavai nyilván erősítették hallgatósága rokonszenvét London ötkarikás játékai iránt. Forduljunk végül további magyarázatért számokhoz, dátumokhoz: a NOB tagok 130 körüli szavazatából mintegy 60 szükséges a 2012-es helyszínt adó város végső győzelméhez. Az 53 brit közösségi ország tekintetében ebből az idézett 60-ból elméletileg és maximum 26 szerezhető meg – a NOB-nak ugyanis ennyien a tagjai. Itt van azután az időkeret. A játékokra 2012-ig várni kell, a NOB-kérdőíveket azonban napokon belül, 2004. január 15-ig vissza kell küldeni Lausanne-ba. A végső döntés 2005-ben születik meg.Tony Blair tehát nem sokáig mérlegelhetett. Vállalt némi kockázatot. De hát mi ez egy államférfinak, mondjuk, az iraki háborúhoz képest? S a válaszlevelekben foglalt mentségek között egyébként még az is határozottan a javára szól, hogy a reggelije ízekben, tálalásban egyenesen fantasztikus volt – amit még a zimbabweieknek is el kell ismerniök.