Tervek a szebb jövőért

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2003.12.29. 20:36
Címkék
Hétfőn rövid évi végi tárgyalás erejéig találkozott egymással Belán Gábor, a Magyar Országos Torna Egyletek Szövetségének elnöke és Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára, a tanácskozás fő témája pedig mi más is lehetett volna, mint a magyar torna helyzete.
A kudarccal zárult augusztusi anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokság után egyértelművé vált, hogy gyökeres változtatásokra van szükség a sportágban, hiszen bár két versenyzőnk, Gál Róbert és Szarka Krisztina ott lesz a jövő évi athéni játékokon, a magyar torna csak halvány vonalakban emlékeztet dicsőséges múltjára.– A szebb jövő érdekében ültünk össze az elnök úrral – mondta Altorjai Sándor. – Az ünnepek alatt mindketten sokat gondolkoztunk, terveket készítettünk, amelyek a közeljövőről is szólnak, és ugyanakkor már egy hosszú távú projekt részei.– Konkrétumokat lehetne hallani?– Egyelőre nem. Lényeg az, hogy szó esett a jövő évi költségvetésről, az Európa-bajnoki felkészülésről, a Heraklész-programról és arról, hogyan segítsük a fiatalabb versenyzők beilleszkedését a felnőttcsapatba. Ez azért is fontos, mert többen iskolába járnak még, így tanulmányaikat össze kell hangolni a napi edzésprogrammal, az edzőtáborokkal és a versenyeztetéssel.– Januárban kinek az irányításával kezdik meg a versenyzők az Európa-bajnoki felkészülést?– Vereckei István és Maráczi Márta irányításával. Ôk egy ideje megbízott szövetségi kapitányokként dolgoznak a csapatok élén, az elkövetkező napok feladata lesz, hogy megjelentessük a pályázatokat a szövetségi kapitányi posztokra. Úgy határoztunk, hogy az elnökség február végén hirdeti ki az eredményt.– Jelezte már valaki, hogy benyújtja a pályázatát?– Erről is, arról is lehet hallani, ám neveket addig nem szívesen mondanék, amíg nincs a kezünkben a konkrét pályázat.– Ez tökéletesen érthető. Amit tudunk tehát, az az, hogy a válogatott versenyzők januárban megkezdik a felkészülést az áprilisi ljubljanai és amszterdami Európa-bajnokságokra.– Így van, a fiúk már január ötödikén elutaznak Tatára, ahol háromhetes alapozó edzőtáborban vesznek részt, míg a lányok két héttel később csatlakoznak hozzájuk. Tudomásom szerint mindenki egészséges, vagyis azt mondhatom: hosszú idő után talán szerencsés idénykezdetet élhetnek meg válogatottaink.
Legfrissebb hírek

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
26 perce

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
27 perce

MotoGP: Marc Márquez századszor indulhat az első rajtkockából

Egyéb autó-motor
29 perce

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
46 perce

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
1 órája

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

A csodák világának kapujában – az 1955-ös férfi kosár Eb, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik