Fedett otthon az Újpestnek

MTI, munkatársunktólMTI, munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.22. 21:41
Címkék
Új, 1460 ülőhelyes fedett jégcsarnokot adtak át hétfőn Újpesten. A 800 millió forintért elkészült létesítményt mintegy hét hónap alatt építették meg a labdarúgó-stadion melletti régi pálya helyén.
Az ünnepségen Mesterházy Attila, a sportminisztérium politikai államtitkára és Csizmár Gábor, a választókörzet parlamenti képviselője névre szóló Újpest-mezt kapott ajándékba az utánpótláskorú hokisoktól, ezt gyorsan magukra is öltötték, és így próbáltak meg gólt ütni az egyik fiatal kapusnak. A beruházásból jelenleg csak az első ütem készült el, de már így is remekül lehet használni a pályát. Hiányzik még a légtechnika, és a meglévő három nagy öltöző mellé további négyet építenek ki. Ezek a munkálatok nyárra fejeződnek be, és akkor szinte egész évben használható lesz a jég, leszámítva a háromhetes karbantartást. Az állami tulajdonú csarnok vagyonkezelője a Sportfolió Kht., míg az UTE jégkorongszakosztálya a használó. Újpesten a nyitónapon a 10 éven aluliak egyik bajnoki fordulójára került sor, többszáz fős szurkolósereg előtt, délután pedig a közönség is birtokba vehette a pályát. A most átadott állandó fedett jégpálya az ötödik az országban: eddig Dunaújvárosban, Székesfehérváron és a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnok két termében lehetett kulturált körülmények között, az időjárástól függetlenül hokizni. Ezen kívül a debreceni Főnix-csarnokban, a Budapest Sportarénában, valamint Szegeden tudnak tető alatt korcsolyázni, de ezekben a létesítményekben csak időlegesen van jég. A Magyar Jégkorongszövetség által meghirdetett "Fedett jégkorszak" elnevezésű program keretében hamarosan Zalaegerszegen is új pályát adnak át, míg Tatabánya, Kaposvár, Debrecen, Miskolc és Győr is jelezte: szívesen építene fedett arénát."Nagyon örülök, hogy ilyen szép létesítménnyel gazdagodott a sportág – mondta Studniczky Ferenc, a szövetség főtitkára. – Már többször hangsúlyoztam, hogy a sportág jövőjének alapjait jelentik a fedett létesítmények, ha elegendő számú csarnok áll rendelkezésünkre, akkor lehet igazából elkezdeni a munkát, akkor van lehetőségünk arra, hogy hosszú távon gondolkozhassunk. Ez a nagyon szép létesítmény újabb lépést jelenthet ezen az úton."Az új csarnok első jelentős hokieseményére, a Magyar Kupa elődöntőjére és döntőjére január 10-én és 11-én kerül sor.
Legfrissebb hírek

Philipsen a Tour után a Vuelta nyitószakaszát is megnyerte

Kerékpár
2 perce

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
5 perce

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
13 perce

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 perce

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
59 perce

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
1 órája

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik