Rengeteg sérült a Realnál

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.12.20. 20:41
Címkék
Hiába pihentette több kulcsjátékosát is Carlos Queiróz, a Real Madrid edzője, csapata így is megsínylette a csütörtökön, a Leganés ellen csak százhúsz perc alatt megnyert kupamérkőzést.
A legnagyobb hiányzó David Beckham lesz, aki a jobb lábában szenvedett izomhúzódást, és még az edzéseken sem tudott részt venni. Rajta kívül Minambres, Rubén, Guti és két kapus, César, valamint Carlos Sánchez is sérült, így Queiróz az ifik hálóőrét, Diego Lópezt viszi el a Mallorca elleni bajnokira. A helyzetet súlyosbítja, hogy bár Míchel Salgado, Roberto Carlos és Raúl is játszhat, egyikük sem teljesen egészséges, így kaphatott helyet az utazó keretben a szintén az ifiktől átemelt Paredes, Mejía és Olalla.A Mallorcánál egyébként továbbra is Samuel Eto’o körül forog minden, a kameruni csatár teljesítményével ugyanis sem az edző, Luis Aragonés, sem a klub elnöke, Mateo Alemany, de újabban a közönség sem elégedett, ezért elképzelhető, hogy a játékos már januárban továbbáll. "Csak arra kérem a szurkolóinkat, hogy a csapattársaimat ne fütyüljék ki" – mártírkodott egy sort az Aranylabda-szavazás ötven jelöltje közé bekerülő Eto’o, aki a jövő héten elutazik Tunéziába, hogy hazáját erősítse az Afrikai Nemzetek Kupáján, és feltehetőleg ezalatt döntenek a sorsáról a mallorcai dirigensek.Egyes hírek szerint már januárban elmehetne Angliába, ahonnan az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United is hívja, más információk szerint Eto’o csak a nyáron távozik a Son Moix-stadionból.Pár nappal azt követően, hogy az Osasuna elleni, gól nélküli döntetlenre végződött bajnokin Lucas Alcaraz edző eggyel több, az Európai Unión kívüli országból érkezett játékost szerepeltetett a Santanderben, a liga versenybizottsága elvette a zöld-fehérektől az egy megszerzett pontot, a szakvezetőt pedig egy hónapra eltiltotta.Nos, a helyzet újabb pár nap elteltével radikálisan megváltozott, előbb ugyanis a Santander kapta vissza az egy pontot, szombaton pedig a fellebbviteli bizottság egy hónapos felfüggesztett eltiltásra enyhítette Alcaraz büntetését, azaz a tréner ott lehetett csapata Atlético Madrid elleni, késő este befejeződött bajnokiján. "Nagyon boldog vagyok, mert helyreállt a rend a csapat körül és körülöttem is, így nyugodtan folytathatjuk a munkánkat" – jegyezte meg Alcaraz a hír hallatán.Tv: a Sport1 vasárnap 22.30-tól csúsztatva közvetíti a Mallorca–Real Madrid mérkőzést Primera División
A 17. forduló nyitó mérkőzésén: Real Sociedad–Valladolid 1–3 (Nihat 5., ill. Makukula 29., Óscar 72., Losada 85.)
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik