Capello karácsonyi ajándéka

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.19. 21:56
Címkék
A címvédő Milan csütörtökön késő este Filippo Inzaghi találatának köszönhetően 10-ra legyőzte a Sampdoriát, így csatlakozott a többi nagyhoz, és várhatja a sorozat januári negyeddöntőjét, amelyben legfőbb bajnoki riválisa, egyben a másik legutóbbi döntős, a Roma lesz az ellenfele.
Roby Baggio (elöl) tagadott a bíróságon
Roby Baggio (elöl) tagadott a bíróságon
Roby Baggio (elöl) tagadott a bíróságon
Roby Baggio (elöl) tagadott a bíróságon
Roby Baggio (elöl) tagadott a bíróságon
Roby Baggio (elöl) tagadott a bíróságon
A Samp elleni találkozón Ancelotti tréner egyfajta "vegyes" csapatot küldött pályára, hiszen ott volt a kezdőben Costacurta, Seedorf, Rui Costa és Inzaghi is, míg a vendégek meglehetősen tartalékosan próbálták meg feledtetni az első összecsapáson elszenvedett vereséget. A mérkőzést eldöntő gólt Inzaghi szerezte, Kaladze beadása után talált a hálóba, így a Milan ebben az évben harmadszor is legyőzte az újoncot. "Nem érdemeltünk vereséget, mert Inzaghi gólja után jobban játszottunk, de nem csinálunk tragédiát ebből a kiesésből" – fogalmazott Walter Novellino, a Samp edzője, a Milan egykori csatára.
Pénteken a Milan hivatalosan is cáfolta azt a – részben a találkozóhoz köthető – hírt, hogy januártól kölcsönadja Massimo Ambrosinit a genovai egyesületnek.
A hétközi kupaforduló után a hét végén ismét a bajnokságé a főszerep, szombaton és vasárnap a 14. játéknap következik, amely az utolsó lesz ebben a naptári évben. Az élcsapatok közül a Roma szombaton lép pályára Empoliban, vasárnap a Milan az Udinesét látja vendégül, a Juventus Leccébe utazik, a negyedik helyezett Inter pedig az ötödik Lazio otthonából próbálja meg elhozni a három pontot.
A Roma viszonylag tartalékosan készül a szombat esti összecsapásra, Capello ugyanis kénytelen volt otthon hagyni az eltiltott Zebinát, valamint a sérült Montellát, Candelát és Lupatelli kapust. Dacourt viszont visszatérhet a középpályára, míg elöl az a kérdés, hogy Totti és Cassano mellett Carew vagy Delvecchio lesz-e a harmadik támadó. "Remélem, hogy karácsonyi ajándékként a bajnoki táblázat első helyét kapom majd a csapattól" – árulta el Capello, hogy mit vár övéitől Empoliban.
Szintén a fordulóval kapcsolatos hír, hogy a szövetség fellebbviteli bizottsága pénteken tovább csökkentette Dejan Sztankovics eredetileg négymeccses eltiltását, így a szerb középpályás pályára léphet a vasárnap esti Lazio–Inter bajnokin. Az ügy pikantériája, hogy Sztankovicsot éppen az Inter akarja megvásárolni a Laziótól. (Roberto Mancini, a Lazio mestere pénteken meglehetősen elkeseredetten nyilatkozott a római klub helyzetéről: "Szükség lenne az egyesületnél egy erős kezű vezetőre, mert itt meglehetősen kaotikusan folynak az ügyek.")
Pablo Monterónak, a Juventus uruguayi védőjének pénteken kellett volna tanúskodnia az úgynevezett doppingügyben, ám néhány rövid válasz után kivonult a teremből, arra hivatkozva, hogy túlságosan sok néző van. A bíró emlékeztette a Juve ügyvédeit, hogy a tárgyalás nyilvános, majd január 12-re halasztotta az ülést. Filippo Inzaghi és Zinedine Zidane meg sem jelent, míg Roby Baggio és Ravanelli tagadta, hogy valaha is doppingolták volna Torinóban.
Apropó, Juventus: Pavel Nedved péntekre belázasodott, így a Juve szinte biztosan nélküle utazik el Leccébe. Lippi állítólag azon tanakodik, hogy Del Pierót állítja a cseh helyére, és a Trezeguet, Miccoli duóval kezd.

Tv: a Sport1 szombaton 23.00-tól sugározza az Empoli– Roma bajnokit

Olasz Kupa
Nyolcaddöntő, visszavágó, még nem közölt eredmény: Milan–Sampdoria 1–0 (F. Inzaghi 14.), továbbjutott: a Milan, 2–0-val
A negyeddöntő (január 14. és 21.) párosítása (elöl az első mérkőzések pályaválasztói): Milan–Roma, Lazio–Parma, Udinese–Internazionale, Perugia–Juventus
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
5 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
6 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
6 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
6 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
6 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
7 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik