A nagyon fontos érem

– Gratulálok, lapunk szerint ön az Év vívója.
– Köszönöm, legalább van valami, ami az országos bajnokság után megörvendeztet.
– Miért? Milyen volt a bajnokság, hogy ennyire szomorú a hangja?
– Hát, furcsa volt, egyrészt az időpont miatt. Nem olyan régen kezdtük a felkészülést az új idényre, a háromhetes alapozás után csak két hete fogtam kardot a kezembe. Mivel nagyon jó évem volt az idei, a bajnokságon jobban kellett volna szerepelnem.
– Egyéniben bronz-, csapatban pedig ezüstérmes lett, akárcsak a vébén…
– A különbség a két verseny között például az, hogy a vébé volt a fő verseny, arra készültem, a bajnokságra viszont nem. Az volt a célom, hogy vívjak egy jót és ne sérüljek meg. Egyéniben a válogatottakkal presztízscsatát vívtam, Fodor Kendét megvertem, a nagyon jó formában lévő Nemcsik Zsolttól viszont kikaptam. Aztán a csapataranyat elvesztettük, nincs mi szépíteni. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy mi voltunk az esélyesek, nekünk állt a zászló, hiszen a vébéezüstérmes csapat három tagja nálunk vív. Tudja, ha nyerünk, az rendben van, ha kikapunk, az szenzáció… De inkább ne beszéljünk a bajnokságról, hiszen olyan jó évet zártam. Kezdődött azzal, hogy megnyertem a budapesti Grand Prix-versenyt. Aztán hétről hétre jöttek a Világkupa-versenyek, amelyeken támogatóimnak, a 77 Elektronika Kft.-nek és az MKB Euroleasingnek köszönhetően részt tudtam venni, és érmeket szereztem, majd a padovai Grand Prix-t is megnyertem.
– Olyan remek formában volt, hogy az Európa-bajnokságra az egyik nagy esélyesként utazott, aztán csak hatodik lett.

– Nagy lehetőség előtt álltam, megnyerhettem volna pályafutásom első egyéni érmét, aztán az ismeretlenből előkerült a francia Sanson és megvert. Akkor nagy csalódás volt, hogy kikaptam egy gyengébb versenyzőtől, de igyekeztem nem tragédiaként megélni, hanem tanulni belőle. Hogy a világbajnokságon ilyen ne fordulhasson elő.
– Havannában megnyerte első egyéni érmét, ami lehetett volna fényesebb is. Csupán egy tussal kapott ki a végső győztes Lukasenkótól úgy, hogy előtte a minősíthetetlen szervezés miatt nem volt ideje bemelegíteni.
– A vébébronzot áttörésnek tekintem, végre egyéniben is dobogóra állhattam. És ugyanilyen nagy tettnek tartom az összetett Világkupa-győzelmemet is, bár azt nem jegyzik annyira, mint a vébéérmet. Nekem mégis nagyon sokat jelent, mert azt jelzi, hogy egész évben jó voltam, nemcsak egyetlen versenyen. Ráadásul olyanokat előztem meg, mint Pozdnyakov és Montano. Ez erőt ad a folytatáshoz.
– A vébé óta látta már a Lukasenko elleni asszóját?
– Még nem, pedig már megkaptam a videofelvételét. Eddig nem éreztem, hogy megérett az idő az elemzésre, de meg fogom nézni, hogy abból is tanulhassak.
– Már egy hónap sincs hátra, és folytatják az olimpiai kvalifikációs menetelést. A csapat jelenleg a ranglista második helyén áll…
– … és ezt a helyet meg kell tartanunk, hogy az olimpián elkerüljük az oroszokat, illetve csak a döntőben találkozzunk velük. Pozdnyakovékat senki sem tudja megelőzni, viszont minket még beérhetnek az ukránok, mert szorosan a nyomunkban vannak. Szóval, nagy harc várható, de az megnyugtató, hogy az olimpiai részvételünk biztos, azért már nem kell izgulni.

Az év külföldi sportolója: Sztanyiszlav Pozdnyakov

A szeptemberben 30. életévét betöltő orosz kardozó majdnem hibátlanul zárta a "jubileumi” évet. És ez az idény a 4-es szám jegyében telt. A négyszeres olimpiai bajnok klasszis a júliusi Európa-bajnokságon – 1994, 2001 és 2002 után – ismét egyéni aranyérmes lett, vagyis negyedik sikerét ünnepelhette. Társaival is negyedszer állhatott fel a dobogó tetejére. Az októberi világbajnokságnak úgy vágott neki, hogy Havannában négyesre alakíthatja az eredménylistájából "kilógó” két hármast. Az egyéniben gond nélkül menetelt a nyolc közé, ott azonban az újhullám egyik képviselője, az olasz Montano legyőzte őt. Pozdnyakov ezúttal érem nélkül maradt, és maradt 3-szoros egyéni világbajnok. A csapatverseny után azonban negyedik aranyát vehette át. Igaz, rezgett a léc, ugyanis az utolsó asszóban Ferjancsik Domonkos nagyot vívott ellene, 40:35-ös orosz vezetés után felj ött 44:44-re. És ekkor mutatkozott Pozdnyakov klasszisa. Nem törte le, hogy a vetélytárs kilenc tust adott neki, és ő erre addig csak néggyel felelt. A legfontosabbat, az aranyat érőt aztán ő adta. Az már "csak” mellékes, hogy az évközi olimpiai kvalifikáló csapat Világkupa-versenyek mindegyikét megnyerte a Pozdnyakov vezette szbornaja, így már a hátralévő versenyeken el sem kell indulniuk, akkor is a legkedvezőbb pozícióban léphetnek pástra Athénban.