Részsiker előtt a Werder

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.12.15. 20:51
Címkék
Tulajdonképpen semmi értéke sincs az őszi bajnoki címnek, Németországban mégis már-már mitikus becsben tartják a félidény aranyát. Az eddigi 40 őszi bajnokból ugyanis 27 (67.5 százalék) a szezon végén megszerezte a salátástálat.
Az idén a Werder Bremen pályázik a legnagyobb eséllyel arra, hogy elsőként vonulhasson a téli pihenőre. Az élen álló zöld-fehér együttes (Lisztes Krisztián csapata) a Hansa Rostockot fogadja kedden, és ha nyer, senki sem veheti el tőle az első helyet. "Csodálatos élmény a tabella tetejéről visszatekinteni a mezőnyre. Ha lehet, szeretnénk ott telelni. Jó érzés, hogy végre nagy célok lebeghetnek a szemünk előtt, ez keddre külön motivációs erőt kölcsönözhet a számunkra” – nyilatkozta Fabian Ernst, a Werder középpályása.Ha az eltiltott Micoud nélkül felálló brémaiak esetleg megbotlanak, szerdán a VfB Stuttgart ölébe hullhat az első hely. Szabics Imre gárdája a Bayer Leverkusennel vívja a forduló rangadóját, és ha nyer, véget vet a négy tétmeccs óta tartó nyeretlenségi sorozatának.Érdekes lehet, hogy ha szerda estig nem változik az első négy sorrendje, a statisztika szerint a Bayern München nem nyeri meg a tavasszal a Bundesligát. Az első osztályú bajnokság története során még egyszer sem fordult elő, hogy az őszt a negyedik helyen záró csapat a tavasszal a tabella élén végezzen. A Freiburgba látogató Bayern győzelme esetén biztosan elkerül a negyedik helyről, ami legalábbis lélektani szempontból nem lenne éppen utolsó.Tv: a Sport1 kedden 19.45-től élőben közvetíti a Freiburg–Bayern München mérkőzést
Legfrissebb hírek

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
6 perce

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
17 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
19 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
56 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik