Újabb vihar Rivaldo körül

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.12.13. 22:28
Címkék
Amikor Daniel Sánchez Llibre, az Espanyol elnöke bejelentette, klubja szeretné leigazolni Rivaldót legalább a most futó bajnokság végéig, egyúttal tagadta, hogy az ehhez szükséges anyagi feltételeket külső segítséggel teremtik elő a Montjuic-stadionban.
"Ha leigazoljuk Rivaldót, azt az Espanyol pénzén tesszük” – nyilatkozta a hét közepén a presidente, ám a hét végén ismét ebben a témában kellett megszólalnia, ugyanis egy helyi építkezési cég, a Grup Tarradellas vezérigazgatójának testvére egy rádióinterjúban kikotyogta: a tehetős vállalat az Espanyol mögé állt, hogy megszerezze a kék-fehéreknek a brazil klasszist. "Hamis az információ, amely szerint pénzt kaptunk volna a Tarradellastól Rivaldo megszerzéséhez, vagy az, hogy ők fogják nekünk megvenni a labdarúgót” – fakadt ki ingerülten Sánchez Llibre szombaton, és milyen véletlen, a Tarradellas elnöke személyesen támasztotta alá a szavait. "Ez egyszerűen hazugság – így Ramón Ramos. – Egyszerű szponzorok vagyunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy játékosokat vegyünk az Espanyolnak.” Könnyen elképzelhető, hogy mindkét fél azért tiltakozott ilyen hangosan, mert az Espanyol Rivaldónak tett ajánlatában nem szerepelt külső támogató bevonása – erről Manuel Auset, a támadó ügyvédje beszélt a sajtónak –, amely esetlegesen kötelezettségeket róhatna a támadóra. Akármi is az igazság, Rivaldo legkorábban a jövő hét elején hozza meg a döntését.A Barcelonánál is a játékosvásárlás a legfőbb téma, ám Frank Rijkaard edző arra kérte Joan Laporta klubelnököt, hogy ő lehetőleg tartsa távol magát a pletykáktól. "Beszéltem az elnökkel, és arra kértem, ne a sajtó nyilvánossága előtt tárgyalja meg a klub átigazolási ügyeit” – árulta el Rijkaard, nem kis megdöbbenést keltve pár újságíróban, amit csak tetézett azzal, hogy ő viszont további spekulációknak teremtett táptalajt. "Továbbra is a meglévő kerettel fogunk dolgozni, de a labdarúgásban sohasem lehet előre kiszámítani semmit, bármikor beüthet valami váratlan esemény” – fogalmazott virágnyelven a holland szakember.Nyílt csata kezdődött David Albelda és a Valencia vezetősége között, a csapatkapitány 2005-ben lejáró szerződésének meghosszabbításáért 1.8 millió eurós évi fizetést kér, a klub viszont csak 1.5 milliót hajlandó áldozni erre a célra. "Egyre bizonytalanabb vagyok, hogy meghosszabbítsam a szerződésemet, ugyanis ez egyszerű feladatként indult, de már nagyon régóta húzódik” – jelentette ki a középpályás.Tv: a Sport1 vasárnap 21.30-tól csúsztatva közvetíti a Real Madrid–Deportivo mérkőzést
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik