Martinek állapota stabil

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2003.12.12. 21:31
Címkék
A csütörtök esti megérkezés óta a Martinek Jánossal történtek árnyékolják be az athéni Vk-döntőre érkező magyarok hangulatát. Pénteken csatlakozott a Budapestről induló csoporthoz Kállai Ákos, Simóka Bea és Füri Csilla, akik együtt voltak Szicíliában Martinekkel. A legerősebb közülük Simóka Bea volt, de ő is a könnyeivel küszködve próbálta feleleveníteni a történteket.
– A Katonai Világjátékok műsorán több sportág szerepel, és amikor mi, öttusázók megérkeztünk, Janiék már Cataniában voltak – mondta Simóka Bea. – Láttuk Janin, hogy zaklatott, feszült idegállapotban van, ami valószínűleg annak tudható be, hogy nehezen viselte a saját maga által támasztott magas követelményeket. – Volt-e valaki Jani közelében, aki el tudná mondani, mi és hogyan történt?– Én például előző nap éjfélig, de aztán aludni mentem, hiszen másnap is versenyeztem. Ákos éjfélkor váltott engem, és hajnali négyig volt vele. Amikor az eset történt, egyikünk sem volt vele, mi másik szállodában laktunk. – Mikor és hogyan értesültek az esetről?– Kedd korán reggel indultunk a versenyre, és mivel az eset egy másik szállodában történt, nem hallottunk róla. Vezetőink és a többi versenyző úgy gondolta, hogy ezt a hírt csak az aznapi verseny végén közlik velünk. – Utána a kórházban meglátogatták Janit?– Nem tudtuk, mert már utaznunk kellett Athénba, csak hallottuk, hogy megműtötték.Információink szerint egyébként Martinek állapota stabil. Remélhetőleg a vizsgálatok fényt derítenek arra, hogy mi történt Cataniában, a másik szállodában. Jani barátai egyelőre döbbenten állnak az eset előtt…
Legfrissebb hírek

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
11 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
15 perce

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
17 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
37 perce

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
51 perce

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
52 perce

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken

Kerékpár
1 órája

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik