Ráki Henrietta második

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.12.09. 21:27
Címkék
Az 58 kg-ban országos bajnok Ráki Henrietta 197.5 kilós teljesítménnyel a 2. helyet szerezte meg az előolimpiai tesztversenyen a nők 63 kilogrammos kategóriájában, ahol a világbajnok és világcsúcstartó kínai Liu Hszia nagy előnnyel végzett az élen.
Ez a kedd este lényegi híre az első magyar súlyemelő fellépése után, akinek ezúttal – mivel egy súlycsoporttal a szokásosnál magasabban indult – mit sem kellett fogyasztania, sőt a mérlegeléskor rögzített két deka híján 60 kilójával a 12 tagú mezőny egyik legkönnyebbjének számított. Ez pedig a végelszámolásnál súlyosan esett a latba, amennyiben éppen kisebb testsúlyának köszönhetően érdemelte ki az összetett verseny második helyét a szintén 197.5 kg-ot teljesítő görög riválisa előtt. A 25. születésnapját november 28-án ünneplő kazincbarcikai súlyemelő szakításban a jó 80-as és a rossz 85-ös gyakorlata után harmadikra magabiztosan bánt el a 87.5 kilóval, s a harmadik legjobbként várhatta a második fogásnemet. Lökésben aztán még szebb és megbízhatóbb versenyzéssel gyûrte le a 100, a 105 és a 110 kg-os terhet is, és az összetettben produkált 197.5 kg-nál csak a tavaly világbajnok, az idén vb-ezüstérmes Liu Hszia tudott többet. A kínai sztár még Rákira is húsz kilót vert rá, igaz, hogy még ez is 30 kilóval kevesebb saját, 247.5 kg-os összetett világrekordjánál. Előolimpiai tesztverseny, Athén
Nők. 63 kg: 1. Liu Hszia (kínai) 217.5 kg (97.5, 120) 2. Ráki Henrietta (magyar) 197.5 (87.5, 110), 3. Csakiri (görög) 197.5 (85, 112.5) (Azonos eredménynél a könnyebb testsúly rangsorol)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik