Figo meze a konyhában

Egy-egy viszonylag friss világ- és Európa-bajnoki cím, rendszeres játék a világ egyik legjobb válogatottjában és egy európai élklubban – több talán nem is kell ahhoz, hogy valaki törzsgárda-igazolvánnyal léphessen be az Aranylabdára jelöltek előszobájába. Azonban Robert Pires, a középpálya bal oldalának technikás, örökmozgó és önzetlen harcosa jól nevelt fiú, aki minden évben sokat tesz azért, hogy érvényesítse bérletét – már ha egy súlyos sérülés nem akadályozza meg ebben, mint például 2002-ben.
Az idén tavasszal ott volt az Arsenal bajnoki ezüstérmes csapatában, és szorgosan tevékenykedik a Premier Liga új kiírásában is a bajnoki címért, a BL-ben egyelőre a nyolcaddöntőbe kerülésért küzdő ágyús regimentben. Ô szerezte a májusi FA-kupa-döntő egyetlen gólját (Arsenal–Southampton 1–0), és ha – elsősorban sérülése miatt – el is vesztette stabil helyét a francia válogatott kezdő tizenegyében, azért csak-csak részese volt a "kékek” nyári Konföderációs Kupa-diadalának, valamint a "csont nélküli” Eb-kvalifikációnak. Piaci értékét jelzi, hogy egy neves sportszergyártó cég reklámfilmjében volt alkalma összeveszni arsenalos csapattársával, Sylvain Wiltorddal, melyiküknek is van jobb csukája. Pályán kívüli aktivitására példa, hogy az SOS Gyermekfalvak "nagyköveteként” valóra váltotta 44 apátlan-anyátlan gyermek egyik álmát: a kicsik részben az ő szervezésében futhattak ki példaképeik kezét szorongatva a Konföderációs Kupa mérkőzéseire.

Történt persze ezeknél fontosabb esemény is a spanyol anya és a portugál apa nagyfiával 2003-ban: októberben betöltötte a 30. életévét. Kitűnő alkalom, hogy eltűnődjön eddigi pályafutása eseményein: a metzi tanulóévek szép eredményein, a marseille-i időszak sikerein és keserűségein, és azon a máig jónak tartott döntésén, hogy 2000-ben, amikor a marseille-i megpróbáltatások miatt levegőváltozásra volt szüksége, nem a Real Madrid, hanem a kisebb sikereket, de nagyobb nyugalmat ígérő Arsenal ajánlatát fogadta el. Mint mondja, ezért örökké hálás lesz a mindkét csapatot belülről ismerő tanácsadójának, Nicolas Anelkának. Neki köszönheti azt is, hogy közelről megismerte Arséne Wengert – nélküle talán még abból a keresztszalag-szakadásból is lassabban épült volna fel, amely távol tartotta a tavalyi világbajnokságtól.
A kerek születésnap jó arra is, hogy az ember új célokat tűzzön ki maga elé. Bár az idő szalad, és súlyos sérülése egyik tanulságaként Pires hosszú távra nem tervez többé ("borzalmas volt egyik pillanatról a másikra világbajnokjelöltből kórházlakóvá átlényegülni”), azt tudjuk, hogy még nem gondol a visszavonulásra – igaz, nyári szerződéshosszabbításakor azt azért kijelentette: legszívesebben a londoniak öltözőjében akasztaná szögre a stoplist, legfeljebb egy kis amerikai levezetéshez lenne kedve az MLS-ben.

De erről még tényleg korai beszélni. "Egyszer úgy szeretném majd abbahagyni, mint Pete Sampras. Amikor már úgy érzem, nem szólhatok bele az igazán fontos dolgokba. Amikor mellesleg már minden trófea megvan.”
Szóval messze nincs még elege a futballból. Egyrészt, mert szabadidejében igyekszik maximálisan elszakadni tőle ("a tévében nem nézek meccset, a barátaimmal, ha lehet, nem beszélek fociról”), másrészt Wenger csapatában nemcsak lehet, de kell is támadni, ami ellen focista általában nem tiltakozik. Harmadrészt: még lenne mit megnyerni.
Szülei rengeteget tettek azért, hogy sikeres futballista váljék belőle, nem győzi hangsúlyozni, milyen sokat köszönhet nekik. De édesanyja konyhájában lóg valami a falon, ami nem hagyja nyugodni. Egy Figo-mez. Portugál családfő tűzhelye fölött természetesen dekoráció, no de azért mégis… "Apám egész családja ott ül majd a lelátón. Micsoda élmény lenne megnyerni előttük az Európa-bajnokságot!” – tudjuk meg, milyen ajánlólevéllel szeretne felkerülni a jövő évi Aranylabda-listára.