Polgár Judit: gyenge rajt

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.11.27. 22:41
Címkék
A címvédő Polgár Judit részvételével kezdődött meg csütörtökön a spanyolországi Benidormban az a rapid szupertorna, amelyre két exvilágbajnokot, az indiai Viswanathan Anandot és az orosz Anatolij Karpovot is meghívták a szervezők.
A tizenkét induló három napon át, tizenegy fordulóban méri össze erejét, csütörtökön és pénteken négy-négy, míg a szombati zárónapon három játszmát váltanak a felek.Hogy ne menjen minden simán, arról pont Karpov gondoskodott. Az orosz nagymester a nyitó forduló előtt visszalépett arra hivatkozva, hogy nem megfelelő a lebonyolítási rendszer. A rendezők nem fogadták el követeléseit, így nélküle indult útjára a verseny.Polgár sötéttel, a gyakorlatilag ismeretlen svéd Tiger Hillarp Perssonnal meccselt először. Talán mondani sem kell, a két játékos között tetemes a tudáskülönbség (több mint kétszáz Élő-pont a differencia), ennek ellenére igencsak kellemetlen eredmény született, hiszen Hillarp legyőzte Polgárt. Persze azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az ilyen rövidített játékidejű összecsapásokon sokkal nagyobb a szerencse szerepe, így ez némi vigaszt jelenthetett a magyar nagymesternek.Mivel Polgár a második partiját Karpov ellen játszotta volna, pihenhetett egyet.A harmadik felvonásban egy kicsivel ismét gyengébben ment a szekér, mert a spanyol Alfonso Romero Holmes bravúros játékkal fél pontot elcsent Polgártól, aki így összesítésben (eggyel kevesebb lejátszott meccsel) a mezőny hátsó részében foglal helyet.Nemzetközi rapid szupertorna, Benidorm
1. forduló:
1. forduló:
Hillarp Persson (svéd)–Polgár Judit (magyar) 1:0, Romero (spanyol)–Karjakin (ukrán) 1:0, Graf (német)–Mamegyarov (azeri) 0:1, Topalov (bolgár)–Vallejo Pons (spanyol) döntetlen, Anand (indiai)–Azmajparasvili (grúz) 1:0, 2. forduló: Azmajparasvili–Radzsabov 0:1, Vallejo Pons– Anand döntetlen, Mamegyarov–Topalov 0:1, Karjakin–Graf 1:0, Hillarp–Romero 1:0.
3. forduló: Romero–Polgár Judit döntetlen, Graf–Hillarp döntetlen, Topalov–Karjakin 1:0, Anand–Mamegyarov 1:0, Radzsabov–Vallejo Pons döntetlen.
Az állás: Hillarp, Topalov és Anand 2.5-2.5 pont, Romero, és Vallejo Pons Radzsabov (2 játszma)1.5-1.5, Mamegyarov és Karjakin 1-1, Polgár Judit (2), Graf 0.5-0.5, Azmajparasvili (2) 0. Az orosz Anatolij Karpov visszalépett.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
2 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik