Donato befejezi a játékot

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.11.26. 20:49
Címkék
Egy hónappal 41. életéve betöltése után a Deportivo La Corunát erősítő Donato bejelentette, végleg szögre akasztja a stoplisát. A Primera Divisiónban összesen 466 alkalommal pályára lépő védő szerződése az elmúlt szezon végén járt le a galíciai klubnál, ahol viszont  amatőrstátusban  továbbra is a csapat tagjaként kezelték, igaz, a most futó idényben egyszer sem lépett pályára.
A barátai által Nagypapának becézett futballista első unokájának megszületését hozta fel indokként a visszavonulásra. "Ezentúl már tényleg nagypapa leszek – mondta a brazil születésű, spanyol állampolgárságú Donato. – A lányunokám megszületése, és persze a teljes családom miatt úgy határoztam, La Corunában maradok, felhagyok a focival, és valami más elfoglaltságot keresek magamnak.”Donato 1988-ban a Vascótól érkezett Spanyolországba, az Atlético Madridhoz, amelynél öt idényt húzott le és két Király-kupa-győzelmet könyvelhetett el. 1993-ban a fővárosi alakulatnál úgy döntöttek, a harmincon túli, így a visszavonulás küszöbén álló játékos már nem kell, ezért elengedték a Deportivóhoz. Ez súlyos tévedésnek bizonyult, Donato ugyanis mérkőzésről mérkőzésre jobban játszott a kék-fehéreknél, és 1994 novemberében a dánok ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen bemutatkozhatott a spanyol nemzeti tizenegyben. Új hazája válogatottjában összesen 12-szer szerepelt, míg a Deporban egészen mostanáig szolgálta a szurkolókat, egy bajnoki címhez, két Király-kupa-, és három Spanyol Szuperkupa-sikerhez segítve az egyesületet.Lapértesülések szerint könnyen megeshet, hogy Javi Moreno a téli átigazolási időszak során elhagyja az Atlético Madridot, és külföldön folytatja pályafutását. A korábban az Alavésben brillírozó csatár a Milantól került a fővárosi egylethez, ahol ugyan a mostani szezon kezdetén Gregorio Manzano edző számított a játékára, de tartós formahanyatlása miatt egyre kevesebbszer tette be a csapatba, legutóbb pedig már nem is nevezte be a Valladolid elleni bajnokira. A kiszivárgott információk szerint az Atlético – amely még tartozik a Milannak – közös megegyezés alapján szeretné felbontani Moreno 2005-ig élő szerződést, mintsem hogy kölcsönadja egy külföldi csapatnak. Ha a válás végbemegy, a futballista mindenképpen kénytelen lesz Spanyolországon kívül munkát vállalni, ugyanis a Primera División csapataiban az idény végéig nem szerepelhet, mert a mostani szezonban már ötnél több hivatalos mérkőzésen lépett pályára az Atlético színeiben.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
4 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
4 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
5 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik