Hosszein Reza Zadeh maradt az ólomsúly ura

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.11.23. 20:46
Címkék
Iráni offenzíva rázta meg még szombaton Vancouvert. A helyi újságokban nyilatkozó illetékesek a biztonság miatt aggódtak, tartottak az olimpiai és világbajnok, rekordhalmozó Hosszein Reza Zadeh színre lépését kísérő perzsa népvándorlástól.
Az iráni óriás, Hosszein Reza Zadeh Vacouverben is joggal ünnepelt
Az iráni óriás, Hosszein Reza Zadeh Vacouverben is joggal ünnepelt
Az iráni óriás, Hosszein Reza Zadeh Vacouverben is joggal ünnepelt
Az iráni óriás, Hosszein Reza Zadeh Vacouverben is joggal ünnepelt
Az iráni óriás, Hosszein Reza Zadeh Vacouverben is joggal ünnepelt
Az iráni óriás, Hosszein Reza Zadeh Vacouverben is joggal ünnepelt
Persze a föld legerősebb emberének hívei pusztán szurkolni jöttek, és a hangorkán majd’ szétvetette a csarnokot, amikor megjelent a bemutatásnál az ólomsúly mezőnye. Reza Zadeh csak iráni zászlók lengedezését láthatta a reflektorfényben, így szinte hazai környezetben foghatott neki a munkának.
Nemcsak ő maga, hanem a közvélemény is világcsúcsot várt tőle, mégpedig nem is keveset: a 480-as határ átlépését.
Az első szenzációt a szintén olimpiai és világelső Ronny Weller visszalépése jelentette, a 34 éves német a bemelegítés alatt sérült meg. A második meglepetés még ezt is felülmúlta. A váratlanul kemény ellenféllé előlépett katari Szalem és ukrán Udacsin hibátlanul lépegetett fel 210-ig szakításban, az utolsó gyakorlat pedig a szeptemberben 213 kilós világcsúcsot felállító Reza Zadehé volt. Az iránit nem érdekelte a veszélyes konkurencia, az aranyat érő 212.5 helyett mindjárt a 213.5 ellen indított támadást. Ezúttal kevés volt Allah segítsége, és három év után először kapott ki.
Persze az összetett aranyérmét még nem kellett siratnia, pláne, hogy a lökés közepette, mielőtt még sorra került volna 250 kilón, furcsa mód visszalépett a küzdelemtől Szalem. Így már keserű lett a szánk íze, hiszen csak a katari bolgárnak (eredeti neve: Jani Marcsokov) lett volna esélye lökésben a világrekorder ellen. A legnevetségesebb, hogy végül 13 kísérlet maradt kihasználatlan. Ennek okaként már gyanús lenne megjelölni a sérülést – jóllehet mindenki ezzel magyarázta. A remekül induló verseny ezáltal komédiába fulladt, Reza Zadeh pedig már nyugodt szívvel kiballaghatott másodjára a 263.5 kilós világcsúcshoz, majd amikor ez nem sikerült neki, ő is visszalépett két arannyal a zsebében.
A B-csoportban induló Stark Tibor a 17. helyen zárt, így a férfiak négyen képviselhetik Magyarországot az athéni játékokon.

73. férfi és 16. női világbajnokság, Vancouver
Férfiak. +105 kg. Világbajnok: Hosszein Reza Zadeh (Irán) 457.5 (207.5, 250)
, 2. Artem Udacsin (Ukrajna) 450 (210, 240), 3. Velicsko Csolakov (Bulgária) 447.5 (205, 242.5), 4. V. Scerbatis (Lettország) 445 (205, 240), 5. J. Csigisev (Oroszország) 435 (205, 230), 6. O. Kolokolcev (Ukrajna) 195, 240), …17. Stark Tibor (Magyarország) 395 (185, 210). Szakítás. Vb: Dzsaber Szalem (Katar) 210, 2. Udacsin 210, 3. Reza Zadeh 207.5, …14. Stark 185. Lökés. Vb: Reza Zadeh 150, 2. Viktors Scerbatis 245, 3. Csolakov 242.5, …21. Stark 210

Az olimpiai kvalifikációs pontverseny végeredménye
Férfiak:
1. Kína 172 pont, 2. Törökország 164, 3. Oroszország 153, 4. Románia 119, 5. Irán 117, 6. Bulgária 116, …15. Magyarország 67
6 kvóta: 1–6. hely. 5 kvóta: 7–13. hely. 4 kvóta: 14–20. hely. 3 kvóta: 21–27. hely
Nők: 1. Kína 187 pont, 2. Thaiföld 145, 3. Bulgária 137, 4. Oroszország 133, 5. Ukrajna 128, 6. Kolumbia 106, …10. Magyarország 87
4 kvóta: 1–9. hely. 3 kvóta: 10–14. hely. 2 kvóta: 15–17. hely
Legfrissebb hírek

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
7 perce

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
10 perce

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
23 perce

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
30 perce

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
40 perce

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
55 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
1 órája

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik