Baumgartner Zsolt másodszor

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.11.23. 21:26
Címkék
Díjkiosztó ünnepséget tartott a gyorsasági autós szakág szombaton este. A rendezvényen az egyes kategóriák legjobbjai vehették át a jól megérdemelt kupáikat, és kiosztottak néhány különdíjat is.
Az év legnagyobb bukásáért járó citromdíjat Réz Gábor, a Duna Televízió riportere kapta, aki a Renault Clio-kupában indult az idén, az év női versenyzője Soós Szilvia lett, a legsikeresebb csapatfőnök díját pedig Németh "16V” Péternek ítélték oda.Megjutalmazták az év gyorsasági versenyzőjét is, aki érdekes módon nem az országos bajnokság mezőnyéből került ki. Ez azonban érthető is, hiszen gyorsasági autónak számít a Formula–1 is, amelyben az idén bemutatkozott egy magyar, Baumgartner Zsolt. A Jordan színeiben két versenyt teljesítő fiatalember nem először vehette át ezt a díjat – 1999-ben egyszer már odaítélték neki: akkor a Formula–Renault kategóriában megszerzett Európa-bajnoki bronzért. Baumgartnernek egyébként sűrű napja volt szombaton: délelőtt Heinz Prüller meghívásának eleget téve Bécsbe utazott a híres osztrák tévékommentátor könyvének bemutatójára, délután az osztrák nagykövetségen vett részt fogadáson, este pedig rohant a gyorsaságisok díjátadó ünnepségére. "Nagyon örülök, hogy rám gondoltak – mondta Baumgartner, aki a szakág vezetőjétől, Major Józseftől vette át a kupát. – Remélem, hogy a jövőben is megkaphatom még ezt a díjat, mert az azt jelentené, hogy valami jó történik velem a Formula–1-ben.”A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség egyébként az idén Baumgartnert jelölte az év férfi sportolója díjra is.Baumgartner Zsolt: Út a csúcsra
Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
4 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
5 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
5 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
5 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
5 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
5 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik