Visszahozni a régi fényt

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.11.21. 20:09
Címkék
Egy hete új elnök áll a Magyar Motorsportszövetség (MAMS) élén. A korábbi vezető, dr. Tóth László még október elején beadta a lemondását, emiatt rendkívüli közgyűlést hívtak össze. A tagok a két jelölt közül 42:25 arányban Hermann Henrik mellett tették le a voksukat (a másik jelölt Rieb György volt).
A MAMS első embere gyerekkora óta kapcsolatban áll a motorsporttal, a versenyzés és a versenyrendezés oldalát is jól ismeri. "Egyelőre nehéz konkrét tervekkel előállni, hiszen még nem ismerem tökéletesen a szövetség életét – mondta Hermann Henrik. – Egyelőre azon dolgozunk, hogy rendben lezárjuk ezt az esztendőt, hogy az elmúlt évtől eltérően sportszakmailag és gazdaságilag stabilak legyünk. Szeretnénk a motorsport régi fényét visszahozni, megismertetni a szakágainkat azokkal a fiatalokkal, akik a korábbi legendás időszakban még nem is éltek. Ezt pedig egyféleképpen érhetjük el, ha becsben tartjuk a jelenlegi élsportolókat, ugyanakkor az utánpótlásképzésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Mert óriási szükségünk van fiatal tehetségekre, akik garantálják a sportág jövőjét.”
Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
11 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
40 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
44 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
59 perce

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik