Átlátható olimpiai válogatási elvek

GANCZER GÁBORGANCZER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.11.21. 15:06
Címkék
Egyszerűbbé, átláthatóbbá válik a magyar válogatott összeállítása az athéni olimpia kajak-kenu versenyeire. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség két válogatót rendez, az elsőt május 1-2. között Szolnokon, a másodikat június 18-20. között Szegeden.
A nőknél azonban már az első válogatón, a férfiaknál pedig akár a május 21-23. között sorra kerülő poznani Európa-bajnokságon eldőlhet, ki utazhat az ötkarikás játékokra.Angyal Zoltán szövetségi kapitány válogatási elveit a szövetség szakmai bizottsága, majd elnöksége is jóváhagyta a hét folyamán. A konszenzusos döntés alapján az alábbi követelményeket kell teljesíteni. Női kajakban az olimpiai számok világbajnoki címvédőinek (név szerint: Kovács Katalinnak, Szabó Szilviának, Bóta Kingának és Viski Erzsébetnek) elég egyetlen válogatóversenyt nyerniük, s az olimpiára készülő válogatott tagjaivá válnak. Ezzel együtt rajthoz kell állniuk mindkét válogatón. A férfi kajak és kenu szakágban az első válogató győzteseként már az Európa-bajnokságon biztosítja helyét az az egység, amely az Eb-n 1-4. helyezést ér el (kivétel a férfi K-4 1000 méteres szám, amely az 1-2. helyezéssel kerülhet az athéni csapatba). Természetesen esetükben is igaz a kitétel: mindkét válogatón kötelező rajthoz állnia minden egységnek."Az olimpiai számokban címvédőként jegyzett női egységeink valóban jelentős kedvezményt kaptak, ám az elmúlt évek kiegyensúlyozott szereplésével rászolgáltak a bizalomra – mondta Angyal Zoltán. – A válogatási elvek egyszerűsödését alátámasztja az a jogos igény, hogy még véletlenül se egy kifacsart, túlhajszolt csapattal vegyünk részt az olimpián. Mindemellett fontos leszögezni: az Európa-bajnokságon világszínvonalú teljesítményhez kötöttük a válogatottba kerülést.”A szokásosnál korábban kezdődő szezon okán a szövetség minden eddiginél jobban figyel a kiváló körülmények megteremtésére. Baráth Etele elnök az MKKSZ pénteki sajtótájékoztatóan is garantálta, hogy jut pénz a legjobbaknak az ausztráliai, dél-afrikai és spanyolországi edzőtáborozására. A távoli helyszíneken töltött idő aligha nevezhető ajándék kirándulásnak, az utazásokra egyszerűen azért van szükség, mert legkésőbb februárban vízre kell szállnia minden klasszisunknak ahhoz, hogy jó formába kerüljön a válogatókra és az Európa-bajnokságra, majd nyugodtan készülhessen az olimpiára. A feltételek megteremtésére természetesen már az idén is ügyeltek, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a szövetség – a magyar sportban szinte egyedülállóan – pozitív pénzügyi eredménnyel zárja a 2003-as esztendőt. Nem beszélve az arany- és egyéb nemesfémtartalékból: az idény során összesen 30 arany-, 9 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek versenyzőink.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik