Sportpolitika: Vitanap a sporttörvényről

V. D.V. D.
Vágólapra másolva!
2003.11.19. 22:44
Címkék
Szerdán a magyar sport került terítékre a Parlamentben. A Bakonyi Tibor vezette ifjúsági és sportbizottság az elfogadásra ajánlott sporttörvényről nyílt vitanapot rendezett.
Gyurcsány Ferenc miniszter részletesen elemezte a sporttörvény tervezetét. Hangsúlyozta, hogy a sportnak is alkalmazkodnia kell az élet változásaihoz, ami új sportágak befogadását és a hagyományos olimpiai sportágak támogatását jelenti. Bejelentette, hogy elfogadja az olimpiai felkészülés zavartalanságát elősegítő közös ajánlást, és ennek megfelelően a sporttörvény módosításától függetlenül az állami támogatás rendje és a finanszírozás technikája 2004-ben változatlan marad. A vitaindító előadók és a hozzászólók közül többen kifogásolták, hogy előbb a magyar sport koncepcióját kellett volna kidolgozni és a feladatokhoz igazítani a sporttörvényt. A TF képviselői a testnevelés szót és az ehhez kapcsolódó feladatokat hiányolták a törvényből. Berényi János a jelenlegi és az elfogadásra váró sporttörvény nyertesének minősítette a Nemzeti Sportszövetséget.Schmitt Pál, a MOB elnöke a testület tevékenységének rövid bemutatása után az elnökség egyetértését juttatta kifejezésre az előírások csökkentésével, a törvény egyszerűsítésével. Határozottan kifogásolta viszont, hogy a korábban egyeztetett, és a MOB hatáskörére vonatkozóan elfogadott szöveg menet közben változott, és a döntési jog helyett csak közreműködésre korlátozta a MOB hatáskörét, ezért kérte az eredeti szöveg visszaállítását. Még tartott a nyílt nap, amikor a parlament üléstermében megkezdődött a sporttörvény általános vitája.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
5 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik