Hamisítási vád Pérez ellen

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.11.11. 20:55
Címkék
A Real Madrid Szurkolóinak Érdekvédelmi Szövetsége (ADS) sajtótájékoztatót hívott össze kedden, amelyen Gerardo Ortega közgazdász kijelentette: a Florentino Pérez vezette elnökség gyakorlatilag a hatalomra kerülése óta meghamisítja a költségvetést.
Ortega szerint a királyi gárda elöljárói, élükön az elnökkel, nem egyszerűen kozmetikázzák a számokat, hanem egyes esetekben teljesen valótlan pénzmozgásokra hivatkoznak. "Számításaink szerint csak az előző idényben kilencvenkilencmillió eurós hiány keletkezett a kasszában a klub általános tevékenységeiből befolyt összegeket figyelembe véve. Sajnos ez már három éve ismétlődő folyamat, amely összesen 525.7 millió euró elvesztését jelenti” – jelentette ki Ortega, aki azt is elmondta, az adóhatóságok az ADS indítványára nyomozást rendeltek el a Real Madrid könyvvizsgáló cégénél, a Deloitte&Touche-nál."Az egyesület még nincs csődközelben, mert vannak bevételei, de ezzel a politikával csakis oda kerülhet. Ha évente továbbra is százmillió euró a veszteség, akkor már csak két kiutat látok: vagy el kell adni az ingatlanokat, vagy a tőzsdére kell vinni a klubot” – nyomatékosított Eduardo Pena Abizanada, az ADS elnöke, aki kategorikusan tagadta, hogy jelöltetné magát a jövőre esedékes elnökválasztáson.A Realnál amúgy is rossz a hangulat a csapat sevillai betlije miatt, ráadásul az 1–4 után rengeteg kritikát kapó Carlos Queiróz edzőnek gyakorlatilag esélye sincs rá, hogy a jövő szerdáig összekapja embereit, hiszen a válogatott meccsek miatt a keretben szinte senki sem maradt. Így az együttesükért fanatikusan szorítóknak pillanatnyilag az jelenthet gyógyírt, hogy Ronaldo kijelentette, ő bizony Roberto Carlosnak adná az Aranylabdát.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
4 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
4 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
5 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik