Húszmillió a Sportkórháznak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.11.07. 21:42
Címkék
Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, illetve Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára meggyőződésének adott hangot a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén, hogy a versenyzők a hiányzó ötkarikás kvótákat májusban, a poznani Európa-bajnokságon minden bizonnyal megszerzik, így maximális létszámú csapat utazhat Athénba.
A szakvezető jelezte, hogy a korai kontinensviadal miatt a korábbiaknál több melegvízi edzőtáborozásra lesz szükség. Az ülésen a cselgáncsozók is tájékoztatták a MOB elöljáróit. Csák József főtitkár, valamint Nagy Ernő és Németh Ferenc a két kapitány némi iróniával beszélt az oszakai vb-n elszenvedett kudarcokról, ugyanakkor jelezték: az olimpiai reményeik nem változtak. Bár tudják, hogy nagyon hosszú és költséges menetelés – nyolc különböző városban sorra kerülő kvalifikációs verseny – vár januártól a jelöltekre, Kovács Antal, Barcelona olimpiai bajnoka, illetve a tavaly kontinenselső Ungvári Miklós helye a játékok mezőnyében már csaknem biztos. Az elnökség tanácskozásán elhangzott, hogy a Sportkórház 20 millió forintos állami támogatást kap a doppinglaboratórium felszerelésére, továbbá hogy a parlament döntése értelmében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pályázatain elnyert ösztöndíjak után 2004. január 1-jétől nem kell adót fizetni. Az olimpiára készülő fiatal magyar versenyzők mintegy 20 millió forintos ösztöndíja után idén 5 milliós adókötelezettség keletkezett. Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a 271 millióra tervezett szponzori bevételből 253 millió már megérkezett a folyószámlára. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos tárgyalásokról annyit jegyzett meg, hogy eddig már négy fordulón túljutottak, de a keretösszeg részleteiben még nem sikerült megállapodniuk. A finanszírozás módszere azonban biztosan változik: amíg a jelenlegi sporttörvény szerint a MOB-nak döntési joga volt, addig a jövőben csak javaslattételre nyílik lehetősége. A finanszírozás technikája is változik, az állami támogatásokkal kapcsolatos szerződéseket a minisztérium köti meg. A MOB elnöksége Aján Tamás főtitkár javaslatát elfogadva felkéri Gyurcsány Ferencet, a szaktárca vezetőjét, hogy december 6-án az évzáró közgyűlésen tájékoztassa a MOB tagságát a sporttörvény és a jövő évi sportfinanszírozás várható változásairól. Csötönyi Sándor, az ökölvívó-szövetség elnöke bejelentette, hogy a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) közelgő jubileumát Budapesten az elhunyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok emlékének kívánja szentelni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik